Meghalt — hát meghalt de csak így.
A szuszt kilehelé
Felvett egy szoknyát, egyszerűt
S indult a nap felé.
A kaput leső Angyalok
Nyilván látták hogy kikerül,
Mert én, halandó oldalán,
Nem láttam itt belül.
Az a benyomásom, hogy Emilynk itt is akasztófahumorizál. Mi az, hogy „meghalt de csak így”? Az eredetiben ugyan nincs ott a „de csak”, de odaértendő. Elvégre mindenki úgy hal meg, hogy egy utolsót lélegzik; csak egy-két közéleti meghaló mond még gyorsan valami nagyot vagy érdekeset, amit évszázadokig fognak idézgetni, pl. „Több fényt!” vagy „Mekkora nagy művész hal meg bennem!” (Nero császár, aki költőnek is tartotta magát), de az ilyesmi ritka mint a fehér holló, elhanyagolható. Aztán meg mi az, hogy a leselkedő angyalok nyilván látták, amint kikerül a kapun, ,ugyanis én a kapu itteni, halandó oldalán nem láttam, ti. nem láttam többé’, az eredetiben: soha [többé] nem találkoztam vele. Hát hogy a csudába találkozhatott volna vele, ha egyszer annak rendje és módja szerint nem csupán „elment” átvitt értelemben, és „találd ki, kedves csekélyértelmű olvasó, hogy ez azt jelenti, hogy „meghalt”, hanem expressis verbis, svarc auf vejsz „meghalt”? Az a benyomásom, hogy a világ nem vette észre eléggé, hogy mennyit blődlizik suba alatt ez a szuperspirituális költő, milyen sokszor parodizálja ravaszdi módon saját szuperspirituális mániáit. Mert azt, hogy egyszerűen és naívan szamárságokat ír, azt nem tudom elképzelni. Csak játssza a naív, nálunk férfiaknál kevésbé intellektuális, érzelgős nőcit, miközben sokkal agyafúrtabb nálunk, okos férfiaknál, és lefogadom, hogy megvan rólunk a véleménye, csak eltitkolja...
(A vers 1859 körül keletkezett.)