Dickinson, Emily: (Szótlan — Trónralépted —) (Mute thy Coronation — 151 in Hungarian)
|
Mute thy Coronation — 151 (English)Mute thy Coronation —
|
(Szótlan — Trónralépted —) (Hungarian)Szótlan — Trónralépted — Ez a vers ismét egyike azoknak a Dickinson-„magánverseknek”, amelyeket alighanem akkor sem hozott volna nyilvánosságra szerzőjük, ha nem beszélte volna le versei publikálásáról egy nagyokos; vagy pedig közérthetőbbé és általánosabb jellegűvé alakítva adatta volna ki őket. De az ilyen verseket is publikálják, ugyanúgy, mint ahogyan szent ereklyékként tisztelik és teszik múzeumba a nemzetek nagy költőik tollszárait, radírgumijait és fűszeresszámláit. Jól is teszik; de azért van a dologban valami groteszkség. Annyi azért így is világos, hogy E. D. áhitattal nézett fel valakire, az illetőnek valamilyen csodálatos tulajdonságai, fennkölt személyisége miatt, talán szerelmes is volt belé ilyen vagy olyan értelemben. Az illető közmegbecsülésnek örvendett, alighanem kinevezték valaminek az élére, Az irodalomtörténészek bizonyára tudják is, hogy ki fia-borja volt, de a vers szempontjából az mindegy. Ha az a Trónralépés — ered.: „Megkoronázásod” — szótlan volt, akkor nem értem, miért nevezi a vers „pageant”-nak: ez a szó nem implikálja ugyan a zajt, de a harsány tarkabarka felhajtást implikálja. Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy ,Bár az a Megkoronázás tulajdonléppen nem is olyan nagyon zajos, nekem, szerény hódolódnak, még az is túl sok, inkább megvárom, amíg abbahagyják, és majd csak azután suttogom el: Mester, én is ott voltam az ünneplőid között!’ Nem tudom, elküldte-e a verset az illetőnek, azt gyanítom, hogy nagy alázatosságában még csak el sem küldte szegény. Mute — thy Coronation — A gondolatjelek halmozása E. D. verseinek egyik feltűnő sajátsága. Egyáltalán nem mindig gondolható el, hogy mi szükség van rájuk tulajdonképpen az illető mondatban, de az világos, hogy ilyen tömör, kihagyásos, elhallgatásos versekben nem pusztán fölösleges nyomdatechnikai mániák: a fordításokban ugyanolyan tisztelettel és ájtatossággal kellene megtartani őket, mint a költők tollszárait és radírgumijait. Nem hiába hívjuk magyarul gondolatjelnek: kinemmondott gondolatokat szuggerálhat. (Csehül éppenséggel „elhallgatójelnek” nevezik.)
|