Süllyedt — süllyedt a Nap — leért!
Hogy rózsálljon mi Domb!
Részéről — remek Ügylet!
Részükről — Nyugalom!
Mind mélyebb — mélyebb lett a folt
Az ablaküvegen —
Mind sűrűbb lett a hadiláb
Amíg a bíbor szín
Le lett gyűrve Rohammal —
Brigadéros Roham —
De úgy hogy hadilázban égett
Hajdan kokárdás gomblyukam —
Támadtam voln’ a kályhasutból —
De nem volt kire! Hm!
Mind sűrűbb lett a hadiláb: Gondolom, a költő is tudta jól, hogy ez nem jó metafora, mert a bealkonyuló égen semmi sem emlékeztet egyáltalán rohamozó katonalábakra. Ami egyre sűrűbb, az a sötétség, az éj. Nem is metafora ez, hanem humorizálás, talán ön-paródia: azért vannak lábai a bíbor pírt legyőző éjnek, mert lejjebb hadseregnek (a fordításban brigadérosi rohamnak) sőt hadseregeknek lesz nyilvánítva; ez metaforának metafora, de enyhén abszurd, enyhén humoros metafora. A két utolsó sor e „költészeti tréfa” csattanója. Viccmagyarázatom sajnos lelövi a poént, de hát mit van mit tenni, ha egyszer van, akinek meg kell magyarázni...
Nyilván Emily valamiféle hajdani közéleti lelkesedésére utal önirónikusan a kokárda meg az, hogy úgymond még most is viszket a talpa, csatábamehetnékje van...
(A vers 1860 körül keletkezett.)