Dickinson, Emily: (Kanócuk tartották hol ég Nyugat —) ((These held their Wick above the West —) in Hungarian)
(These held their Wick above the West —) (English)These held their Wick above the West — Then waned without disparagement
|
(Kanócuk tartották hol ég Nyugat —) (Hungarian)Úgy-ahogy szó szerinti fordítás: Aztán elsorvadt (alighanem: a Rőt szín) lekicsinylés nélkül [is] Először is: kik azok az „Ezek”? Az már túlzás, hogy még ezt sem árulja el a vers. Csak a szerző hagyatékából tudható, hogy egy illető, akire Emily Dickinson mint valami bálványra nézett fel, meghalt épp abban az évben, 1877-ben, és hogy az ő halála inspirálta ezt a verset. „Ezek” tehát = az effajta nagy emberek. Az ilyeneknek köszönhető, látszik mondani a vers, hogy létünk alkonyatában még van némi — lassan kihúnyó — rőt fény. (Lekicsinylés nélkül is: ez valószínűleg azt jelenti, hogy nem azért húny ki a nagy emberek fénye, mert nem ismerik el őket.) Hogy miképpen támogatta azt az immár nem is definiálható borostyán [különös sárgás színe], azt nem tudom, de nagyon szuggeszív és lenyűgöző mindez, a szín-játék miatt is meg annak szimbolikus jelentése miatt is, még ha nem értjük is azt a szimbolikus jelentést. Ez a fogalmilag érthetetlen szuggesztivitás, ez a költészet. Ez is. Ez Emily Dickinson rejtvényköltészete. Ha a versben általánosítást kell látnunk (amint erre mint olvasók hajlamosak vagyunk), ti. ha az Alkony a világ hanyatlását jelenti, azt, hogy a nagy emberek távoztával eltűnik a világ fénye, akkor ez óriási túlzás: a világ számára egyetlen nagy ember sem nélkülözhetetlen. De annál jobb: túlozni jó. A költészet többek között túlzás. Végül úgy eltűnik az alkonypír, mondja Emily Dickinson (ha jól értem), hogy már azt sem tudja szemünk, hogy itt volt-e egyáltalán... Most mégis megkísérlem a lehetetlent: ezt úgy lefordítani, hogy emlékeztessen az eredetire és még tűrhető magyar vers is legyen. Majd le sem nézve elfogyott
|