Dickinson, Emily: (Bár a sorsom durva Vászon —) (Tho' my destiny be Fustian — 163 in Hungarian)

Tho' my destiny be Fustian —
Hers be damask fine —
Tho' she wear a silver apron —
I, a less divine —

Still, my little Gypsy being
I would far prefer,
Still, my little sunburnt bosom
To her Rosier,

For, when Frosts, their punctual fingers
On her forehead lay,
You and I, and Dr. Holland,
Bloom Eternally!

Roses of a steadfast summer
In a steadfast land,
Where no Autumn lifts her pencil —
And no Reapers stand!

Bár a sorsom durva Vászon —
S az övé damaszt —
Uraság az ő szoknyája —
Az enyém paraszt —

Mégis cigányos mivoltom
Nekem többet ér,
Meg a napcserzette bőröm
Bár ő tejfehér.

Mert a Fagy ha pontos ujjal
Homlokára bök,
Maradsz te, én s Dr. Holland,
Virágunk Örök!

Marad a nyár és rózsája,
A szántó marad,
Nincs Ősz ecsettel kezében —
Senki sem arat!
   
   
   
Magánvers, levélben elküldve Hollandéknak; Dr. Holland is verselt. Nem tudni, ki az a valaki, aki Hollandékkal és Emilyvel ellentétben nem halhatatlan; az eredeti versben a rávonatkozó személyes névmásokból kiderül, hogy nőnemű az illető, a fordításban ennek érdekében a kötényt (apron) szoknyára kellett változtatni. Nyilván valamilyen eseményre vagy a címzettekkel elhangzott beszélgetésre utal a vers.
   
   
A vers 1860-ban keletkezett.