Dickinson, Emily: (Ne legyen — csak Van — a Szép —) ((Beauty — be not caused — It Is —) in Hungarian)

Beauty — be not caused — It Is —
Chase it, and it ceases —
Chase it not, and it abides —

Overtake the Creases

In the Meadow — when the Wind
Runs his fingers thro' it —
Deity will see to it
That You never do it —
   
   
   
(1862 körül)

Ne legyen — csak Van — a Szép —
Fogd el, és elillan —
Ne fogd, s itt van épp —

Érd be, ott a Hullám

Rét Pázsitján — ha a Szél
Ezer ujja túrja —
Szól egy Isten, nem pulya,
S nem éred be újra —
   
   
   
Hogy mindez csak valamilyen nagyon korlátozott értelemben igaz, az nem von le semmit a vers értékéből, annak ellenére, hogy Keats szerint „A szépség [nem egyéb mint] igazság, az igazság [nem egyéb mint] szépség”, mivel Keats híres mondása is csak valamilyen t]l szubtilis értelemben igaz: eccerü ámde becsületes elme számára a méh nem darázs és a krumpli nem tojás, a szépség nem igazság és az igazság nem szépség. De a költő akár hazudhat is, még az se baj, ha „rajtakapják”, csak persze nem mindegy hogy mit hazudik... Épp a költő — és minden más művész — rohan a legmohóbban a szépség után, hogy elkapja a frakkját, és szerencsére sokszor sikerül is nekik. Sőt, gyakran évekig vacakolnak, csiszolgatják versüket, regényüket, festményüket, zeneművüket, és közben „vaskalapos”, formalista, korábbi nemzedékek kitalálta szabályok kényszerzubbonyát veszik magukra, mégpedig nem is egészen „önként és dalolva”... Emily Dickinson gyakran lezserkedik, pl. a szabályokra fütyülve trochaikus és jambikus verssorokat kever össze ugyanabban a versben, de épp a fenti versben nem teszi ezt... Érdekes! ITT minden sor szabályosan trochaikus, a verslábak száma is teljesen szabályosan és jólnevelten váltakozik, pedig lehetne az a vers nagyon jó az ilyenfajta bürokratikus szabályosságok nélkül is. Aztán: éppen ő, E.D., él folyvást nem-fórsritftos, nem szabályos „kancsal rímmel” vagy „ferde rímmel”, de éppen ebben a versben jön, éppen ő, a szabályosnál is sokkal jobb, kitűnően összecsengő, szuper-ritka, szuggesztív rímmel: ceases — Creases. Az ilyen gazdag és váratlan rím nem csak az ő verseiben ritka, hanem általában az egész angol költészetben, a legzseniálisabb költők verseiben is, mert angolul távolról sem lehet olyan jól rímelni, mint magyarul: a rímeik túlnyomó többsége sztereotip összecsengés, a rímek túlnyomó többsége „visszaköszön”. — A három utolsó sor két szótagra kiterjedő ríme egyáltalán nem eredeti, a második szótag egyszerűen és parasztosan ugyanaz a szó, „it", ez nem vall virtuozitásra; de a „thro' it" meg a „do it" ún. nőrím (ereszkedő), a „to it" pedig hímrím (emelkedő). Angolul elfogadott de mégsem egészen szabályos rím az ilyesmi; mindazonáltal szerintem mégis „formalista" raffináltság nyilvánul meg ebben. Magyarul csak a dilettánsok meg a botfülűek rímeltetnek össze hímrímet és nőrímet, de én most mégis vállaltam ezt az ódiumot: „túrja" és „pulya" az magyarul nem rím, de én most mégis odaerőltettem ezt.  Lehet, hogy Emily Dickinson nem csiszolgatta ezt a verset hónapokig, lehet, hogy az teljes fegyverzetben pattant ki a fejéből, mint Pallas Athéné Zeusz fejéből, de ez akkor sem változtat semmit azon a tényen, hogy minden eredetisége ellenére beleilleszkedik egy kultúrális tradíció jelrendszerébe. De ha ő ezt nem akarja elismerni, neki is igaza van! Le velem! Éljen Emily Dickinson! Éljen a forradalmár költő, akkor is, ha jórészt inkább csak álforradalmár, kváziforradalmár ő!