Dickinson, Emily: (Haláldér ült az Üvegen —) ((The Frost of Death was on the Pane —) in Hungarian)

The Frost of Death was on the Pane —
"Secure your Flower" said he.
Like Sailors fighting with a Leak
We fought Mortality.

Our passive Flower we held to Sea —
To Mountain — To the Sun —
Yet even on his Scarlet shelf
To crawl the Frost begun —

We pried him back
Ourselves we wedged
Himself and her between,
Yet easy as the narrow Snake
He forked his way along

Till all her helpless beauty bent
And then our wrath begun —
We hunted him to his Ravine
We chased him to his Den —

We hated Death and hated Life
And nowhere was to go —
Than Sea and continent there is
A larger — it is Woe —
   
  
  
(1869)

    
Haláldér ült az Üvegen —
„Virágod mentsd” szólt, „lásd”.
Mint tengerésznép lékeket
Gyűrtünk le Meghalást.

Passzív virágunk Tengeren
Vittük Hegyen — Napon —
De a Nap rőt Peremén is
Láttuk hogy Fagy oson —

Löktük odébb
Ön-testünk volt a pajzs
A két küzdő között.
De akár egy nyulánk Kigyó
Mellettünk átszökött

Végül a védtelen szépség konyult
S haragunk felszökött —
Rejtekéig vadászva rá
Gödrébe űztük őt —

Gyűlöltünk Halált s Életet —
Kiút se benn se kinn —
Mint szárazföldek s Tengerek
Nagy — még nagyobb — a Kín —
    
   

   
A vers az átlagos Emily Dickinson-verseknél is rejtvényszerűbb, pedig — ha jól fejtettem meg a rejtvényt —, amit elrejt, „bekódol”, az nem is olyan bonyolult és titokzatos dolog. Úgy látszik, egyszerűen arról van itt szó, hogy az üvegtáblán terpeszkedő Fagy — azaz a Halál — el akart ragadni egy virágot, amely talán az üvegházban éldegélt, és költőnk, valakivel vállvetve, meg akarta menteni. Erre a valakire a „he” hímnemű névmás utal; ez magyarul nem adható vissza, de az az érzésem, hogy az illető neme itt nem is releváns. — Őszintén szólva azt hittem először, hogy jégvirágról, erről a lenyűgöző, elképesztő jelenségről lesz szó kétértelműen, úgy, mintha a jégvirág élő virág is volna egyszersmind; ez nagyon érdekes volna — „a halál virága” —, de úgy látszik, nem erről van szó, hanem csak valódi, élő virágról.

Mit jelenthet az, hogy „Tengeren, Hegyen, Napon vittük (ered.: ezekhez „tartottuk oda” (?)) passzív virágunkat"? Talán azt jelenti ez, hogy „locsoltuk mi azt — a napra vittük melengetni” — ? Ha csak ezt jelenti, akkor ez még hiperbolának is minden mértéken felül el van túlozva; de az is lehet, hogy „tényleg” a tengerre, a Napra vitték, vagyis afféle misztikus fantáziajelenettel van dolgunk: eget-földet megmozgatnak, hogy a fagy azaz a halál ne ragadja el a (feltehetőleg szimbolikus) virágot, vagyis hogy legyőzzék a halált, és alighanem kudarcot vallanak. És mi van a hegyekkel? Talán csak nem vitte föl a hegyekbe azt a virágot Emily a hímnemű barátjával együtt, hogy a nap könnyebben fölmelegítse, és ezátal megmentse a haláltól? Emily Dickinsontól szinte semmi sem hökkenthet már meg. De hát mit tesz általában a költészet, a kevésbé excentrikus költészet is? Egyszerű dolgokat nagyít fel, mitikusan jeleníti meg őket, vagy mint mint bűvészmutatványokat, de legalábbis mint rendkívüli jelenségeket. (Persze nem a Szabolcska Mihály-fajta „költészet” amelyben, Karinthy szavával, „nincsen semmi, ámde az legalább érthető”...)

A fordítás sajnos egyáltalán nem pontos. Például az, hogy „Ön-testünk volt a pajzs A két küzdő között”, úgy hangzik az eredetiben, hogy „saját magunkat ékeltük be őközé [hímnemű; = a Halál Fagya?] és őközé [nőnemű; = a virág?]”, tehát ha jól értem, a Halál és a virág közé. Az sem világos az eredetiben, hogy minek a peremén oson, azaz kúszik a Fagy:a „he” (ő, hímnemű) szó vonatkozhat a napra is meg a virágra is, illetve nyelvtanilag egyikre sem, mert mind az egyikre, mind a másikra az „it” (= az; semleges) névmással kellene utalni.

Kiút se benn se kinn — ered. szó szerint: nem volt hova menni.