Dickinson, Emily: (A Hírkoldust a Küszöbön) ((The Beggar at the Door for Fame) in Hungarian)

The Beggar at the Door for Fame
Were easily supplied
But Bread is that Diviner thing
Disclosed to be denied
   
   
   
(1872 körül)

   
A Hírkoldust a Küszöbön
Kielégítheted
De a Kenyér az Istenibb
Azt csak nézni lehet
    
   
   
A vers globális jelentése, vagy mondjuk „kijelentése”, világos: aki csak a hírnév, a közismertég után ácsingózik, annak a vágya könnyeden kielégíthető, de van, ami fontosabb ennél: az a valami bezzeg nem olyasmi, amit csak úgy zsebre lehet vágni, jóízűen be lehet kebelezni. Több más, hasonlóan epigrammaszerű versében is érinti E. D. a hírnév, a publikálás kérdését. Alighanem van ebben valami a „savanyú a szőlő”-ből is, de hát ha tényleg olyan ellenállhatatlanul fontos lett volna költőnk számára a publikálás, akkor nem hagyta volna egycsapásra lebeszélni róla magát. Hány és hány embert nem lehet lebeszélni zavaros szamárságaik sőt tévedéseik, nevetséges baklövéseik közszemlére bocsátásáról! Magam is ismerek ilyet. A nagy emberekhez képest mi persze hangyák vagyunk, de azért csak-csak hús-vér emberek azok is. Elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy ez a nagy költő nyilván tisztában volt versei elsöprő eredetiségével, és mégis az asztalfiókjának írta sőt ontotta őket, pedig a költészet mégsem csak az angyaloknak szól. Mennyi laposságot tárt a nyilvánosság elé minden aggály nélkül például az Emily Dickinsonnál még sokkal nagyobb Goethe is! És még nagyon sok más nagy alkotó.

Az, hogy „van, ami fontosabb ennél”, már elég is, nem fontos ennél „konkrétabban” megmondani, hogy mi az. Ha az állna a versben, hogy a kenyér (= megélhetés) fontosabb, akkor az praktikus bölcsesség volna. Ha ez a konkrét, materiális értelemben vett kenyér „isteni”, attól még mindig maradhat a „kenyér” jelentése materiális, földi szükséglet: az, hogy mindennapi kenyerünket Isten szállítja nekünk, nem éppen új, nem éppen eredeti, de felemelő, szép gondolat, akár igaz, akár nem; ateistának is tetszhet, ha nem fafejű, dogmatikus ateista. De a vers utolsó sora érvényteleníti ezt a jelentéslehetőséget: az eredetiben úgy hangzik szó szerint a két utolsó sor, hogy „De a Kenyér az az Istenibb dolog, és azt csak azért mutatják meg/teszik közszemlére, hogy megtagadják”, hogy ne ehessük meg... Ebből nyilvánvaló lesz, hogy nem a vajaskenyérről van szó, noha lehetne szó arról is, enni nem szégyen.

Hát akkor mi lehet mégis ez a Kenyér? Az Újszövetségben azt mondja Jézus, megtörve és szétosztva a kenyeret: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem”. Kézenfekvő gondolat, hogy erre céloz itt a „kenyér”.

De miért mondja azt a vers, hogy csak azért mutatják meg (a katholikus szertartásban „mutatják fel”; Úrfelmutatás), hogy megtagadják? Elvégre a hívek is lenyelik az ostyát, azaz a kenyeret, amely „Isten teste”, és ezáltal „részesülnek az Isten(i)ségben”. Úgy látszik, hogy a gyakran szkeptikus Emily Dickinsonnak a szertartás, az ostya lenyelése nem elég.

Még arra is gondolhatunk, hogy a Bibliát jól ismerő Emily Dickinson itt esetleg a jeruzsálemi Templom „szent kenyereire” céloz (Mózes 2, 25, 30): ezek a kenyerek egy hétig egy asztalon álltak; minden héten újakra cserélték őket; a régieket már szabad volt megenni, de még akkor is csakis a papoknak, a kohéneknek. Ennek a kenyérnek a neve angolul showbread vagy shewbread, azaz „megmutatott” kenyér, „mutatványkenyér”: megmutatják, az orrod alá dugják, de meg ne edd! Mint a halálosan szomjazó Tantalosznak a vizet, amit ő nem ihat meg... De ha nem gondolt erre a költő, mi akkor is gondolhatunk rá, mert a szöveg lehetőséget ad erre.

Ennyi minden mondható el egy nyúlfarknyi epigramma kapcsán. A Magyarul Bábelben egyik, nálam nem kevésbé hangyaszorgalmú fordítója nemrég kioktatott, hogy versmagyarázataim fölöslegesek, a verseket ugyanúgy nem kell magyarázni, mint a vicceket, és hogy én csak azért magyarázgatom őket, hogy hencegjek vele, milyen „feneokos” vagyok én. (Nem árulom el az illető nevét. Egyébként azt is mondta írta ugyanő, hogy ő bizony nem hajlandó azon törni a fejét, hogy mit jelentenek Emily Dickinson versei. Ha ő nem szereti törni, akkor ne törje más se...) Ezzel az érveléssel érvényteleníteni lehet az egész irodalomtudományt és egyáltalán mindenfajta tudományt. Hát miért fontos pl. az, hogy milyen messzire esnek tőlünk a csillagok, a galaxisok, nem mindegy? A fő az, hogy szép a csillagos ég... De szerintem ha az embert Isten teremtette, noha ez nem biztos, akkor joggal tételezhető fel, hogy csak nem azért tett fejet a nyakára, hogy legyen hol tartania a kalapját...