Dickinson, Emily: (Mintha csak Sark-Öv csöpp virága) (a szokásosnál is elképesztőbb Emily Dickinson-vers) (As if some little Arctic flower 180 in Hungarian)
As if some little Arctic flower 180 (English)As if some little Arctic flower
|
(Mintha csak Sark-Öv csöpp virága) (a szokásosnál is elképesztőbb Emily Dickinson-vers) (Hungarian)Mintha csak Sark-Öv csöpp virága Aztán ez a virág még az Édenkertbe is besétál... És miután a vers ezzel a mértéktelenül eltúlzott metaforával érzékeltette, hogy milyen óriási, elképzelhetetlen, semmihez sem hasonlítható, különös „hely” az Édenkert, tehát mindezek után nyakonönti az olvasót egy dézsa jeges vízzel: „Hát aztán? Nincs ebben semmi különös”... A lényeg az, hogy milyen következtetést vonsz le ebből. Hogy ezt hogyan kell érteni, azt nem tudom; Emily tudta, bár még az sem biztos. Talán úgy kell érteni, hogy „minden csak interpretáció, felfogás, tanulságlevonás kérdése”. Milyen következtetés vonható le abból, hogy egy semmi kis virág (= egy szürke kisember?) besétált az Édenkertbe vagy a mennyországba, és hogy abban nincs semmi különös a földi élethez képest? Akármilyen következtetés levonható, sokféle következtetés. Egy másik versében például („Remember me" implored the Thief! - „Emlékezz rám” — kérte a Gaz!) azt látszik mondani, hogy a paradicsomban is ugyanolyan rossz társaságra számíthatunk, mint idelent, hiszen Jézus megígérte a mellette keresztrefeszített köztörvényes bűnözőnek, hogy még aznap vele lesz a mennyországban. A „virág” persze metafora, itt azt jelenti, hogy „ember”, de a költők csak korlátok között szoktak úgy beszélni a metaforáikban szereplő tárgyakról, mintha azok valóban emberi lények volnának. Egy versbeli virág lehet szerelmes, beszélhet, gondolhat ezt-azt, de sétálni, vándorolni, azt nem szokott, az már fából vaskarika. Egy cseh költő is, E. D. kortársa, leírta, hogy „Felszaladt egy fehér nyírfácska”, le is logikátlanozták érte. Ez már vagy dilettantizmus, vagy szürrealizmus. Inkább dilettantizmus — de zseniális dilettantizmus. Hogy miért zseniális, azt nem tudom megindokolni. Emily Dickinsonnál sokszor a mondatszerkezet is felháborító, érthetetlen, vagy éppen ellenkezőleg két különböző módon is felfogható, két különböző jelentést implikálónak érthető. A jelen vers meg — öngyilkosságot követ el: miután viszonylag hosszasan részletezve elmondta egy hasonlat egyik felét, félbeszakítja saját magát, érvényteleníti a hasonlatot („Na és?”), és az olvasó nem tudja meg, hogy mi az, ami olyan, mint egy délre vándorló sarkköri virág volna, hanem csak azt, hogy ebben nincs azaz nem volna semmi különös... Természetesen vannak, akik nem szeretik Emily Dickinsont, miért ne, akárkit lehet nem szeretni, Petőfi például utálta Goethét mint a tejfölös tormát. De az már furcsa, hogy valaki E. Dickinson verseit mézeskalácsszerűeknek találja, mert olyan is van. Igaz, hogy vannak mézeskalácsszerű versei is, de költészetének legfeltűnőbb tulajdonsága a sokkírozó szokatlanság, gyakran abszurdság, sokkírozóbb mint az egész későbbi szürrealista, expresszionista, futurista, dadaista és más halandzsairodalom, képversek, stb. A vers 1860 körül keletkezett.
|