Dickinson, Emily: (Lihegtem eleget, hát jól tudok —) (I breathed enough to take the Trick — 272 in Hungarian)
|
I breathed enough to take the Trick — 272 (English)I breathed enough to take the Trick —
|
(Lihegtem eleget, hát jól tudok —) (Hungarian)Lihegtem eleget, hát jól tudok — Moccanatlan Tüdőm — szállj, oda le A fenti verset azért nem könnyű megfejteni, mert egyrészt bizarr, szokatlan sőt groteszk dolgokat jelent ki, másrészt mert ezek a bizarr dolgok bár szabályos, de szokatlan mondatszerkezetekbe vannak szupertömören belekalapálva. Íme a megfejtése: ,Nekem most nincs levegőm, de tudom, mert jól begyakoroltam, hogy hogyan kell ügyesen [ezt jelenti itt a to take the trick = trükk szó] utánozni a lélegzést, milyen „mechanizmussal”. Nem a tüdőmmel, mert levegő híján a tüdőm nem csinál semmit, meg se moccan, hanem a „sejtjeimben” azaz lényem rejtett zugaiban, valamiféle ravasz vegetatív „biológiai” akrobatika útján. Ez a vegetálás, vagy inkább mesterséges ál-élet életem lényege lett.’ Emily Dickinson nem sír, nem panaszkodik, hanem analizál, szofisztikál, bizarr folyamatokat vagy állapotokat agyal ki, olyanokat, hogy azok már szétfeszítik a puszta metaforák kereteit, túllépnek rajtuk. Ennek mögöttes, szimbolikus, célozgató módon sejtetett életrajzi háttere ilyesmi lehet: ,Én (szinte) nem élek, csalódás vagy viszonzatlan barátság, szerelem vagy más sorscsapás miatt, hanem csak „úgy teszek”, mintha élnék, imitálom az élést: látszólag élek csak.’ Hogy mi volt ez a csalódás, arra még csak nem is céloz a vers, az tehát nem fontos; ha az irodalomtörténészeknek netán sikerült kideríteniük, hogy mi volt az a balvégzet, akkor legyenek boldogok a felfedezésükkel, de mi fütyülünk rá; minket a vers, az irodalom érdekel, nem pedig az irodalom archeológusai által kiásott cserépdarabok, nem az, hogy a költő „mit izélt, hol” (Weöres Sándor). Emily ezt a nyíltan felfedni fölöslegesnek tartotta „mondanivalót” szuperbizarr biológiai fikcióba „kódolja be”, mert a lényeg őszerinte is a bekódolás maga, a fikció, ez az egész kvázitudományos drámává dagasztott metafora: ,Minthogy légüres térben vagyok, a tüdőmmel nem lélegezhetek, hanem csak utánzom, megjátszom a lélegzést azaz az élést valamiféle elementáris, „celluláris” szinten, kvázi „a sejtek szintjén. Maga a két „bellow” (= kovácsműhelyi fújtatók) nem fújtat, nem csinál semmit, el vannak zsibbadva, nem lélegeznek, nem is érzem őket.’ Aki mindezt nem érti, észre sem veszi, annak számára a vers csak afféle értelmetlen, nagyképű „modern” halandzsavers; de az angolul tisztességesen tudó és gondolkodó emberek számára nagyon is értelmes és szupereredeti mű. A kovácsműhelyekben használatos fújtatók itt = a tüdőlebenyek vagy a tüdő két fele. A fordítás verssorai eggyel több verslábból állnak mint az eredeti: máskülönben nem lehetett volna authentikusan lefordítani, Olykor a magyar nyelv nagy hajlékonysága, rugalmassága és tömörsége ellenére is elkerülhetetlen az ilyesmi. — A rímek úgynevezett slant rímek (hogy mi az, arról l. A 'Remény' soktollú szerzet c. E. D.-verset), azokat ezúttal sikerült utánozni.
|