Heaney, Seamus: Harmadik Glanmore-i Szonett (Glanmore Sonnets III in Hungarian)

This evening the cuckoo and the corncrake

(So much, too much) consorted at twilight.

It was all crepuscular and iambic.

Out on the field a baby rabbit

Took his bearings, and I knew the deer

(I’ve seen them too from the window of the house,

Like connoisseurs, inquisitive of air)

Were careful under larch and May-green spruce.

I had said earlier, ‘I won’t relapse

From this strange loneliness I’ve brought us to.

Dorothy and William—’ She interrupts:

‘You’re not going to compare us two...?’

Outside a rustling and twig-combing breeze

Refreshes and relents. Is cadences.

Egymást bátorítva zengte bús dalát

A szürkületben két konok madár

Szippantom az est pásztori illatát

Egy nyúl motoz csak, csendes a határ.

Tudom, hogy odakint most az őzek

Melyeket az ablakból figyeltem minap

Amint a bokrok közt kergetőznek

Most ínyencen tartják az égre orrukat.

Így szólok: „Nem térnék vissza már soha

Ebből a magunkra önként mért magányból.

Dorothy és William…” „Ne légy már ostoba!”

Szól közbe ő. „Nem valók vagyunk mi abból a világból.”

Kint a gallyakat fésülő, szelíd esti szél

Lenyugvó, üde versmértékben beszél.