Gunn, Thom: Szomorú vezéreim (My Sad Captains in Hungarian)

One by one they appear in
the darkness: a few friends, and
a few with historical
names. How late they start to shine!
but before they fade they stand
perfectly embodied, all

the past lapping them like a
cloak of chaos. They were men
who, I thought, lived only to
renew the wasteful force they
spent with each hot convulsion.
They remind me, distant now.

True, they are not at rest yet,
but now they are indeed
apart, winnowed from failures,
they withdraw to an orbit
and turn with disinterested
hard energy, like the stars.

Szépen egymás után jelennek meg
a komor sötétben: néhány barát,
történelmi nevek viselői.
Milyen későn kezdenek ragyogni!
De mielőtt elhalványulnának, itt
állnak előttem, megtestesülve,
régi multjukat vállukra csapva,
 
mint a káosz ködös köpenyét.
Gondolom: férfiak voltak, ezek
csak azért éltek, hogy az emésztő
erőt felélesszék, amely minden
forró rángásnál megmutatkozott.
Ezt érzékeltetik messziről, most.
 
Igaz, még nem tértek nyugovóra,
de most, mikor tényleg elszakadtak,
mint a búzából kirostált pelyva,
visszavonulnak röppályájukba
és részvétlen, zord energiával
keringnek, mint a csillagok.