Lawrence, D. H.: A szerelem zagyvaléka (The Mess of Love in Hungarian)

We’ve made a great mess of love

Since we made an ideal of it.

The moment I swear to love a woman, a certain woman, all my life

That moment I begin to hate her.

The moment I even say to a woman: I love you! –

My love dies down considerably.

The moment love is an understood thing between us, we are sure of it,

It’s a cold egg, it isn’t love any more.

Love is like a flower, it must flower and fade;

If it doesn’t fade, it is not a flower,

It’s either an artificial rag blossom, or an immortelle, for the cemetery.

The moment the mind interferes with love, or the will fixes on it,

Or the personality assumes it as an attribute, or the ego takes possession of it,

It is not love any more, it’s just a mess.

And we’ve made a great mess of love,

mind-perverted, will-perverted, ego-perverted love.

Nagy zagyvalék lett a szerelemből,

mióta bálványt faragtunk belőle.

Abban a pillanatban, hogy megesküszöm: szeretek egy nőt, egy bizonyos nőt egész életemre,

-abban a pillanatban elkezdem gyűlölni.

Abban a pillanatban, hogy csak azt mondom egy nőnek:

szeretlek! – szerelmem félig-meddig elhal.

Abban a pillanatban, hogy a szerelem elintézett dolog kettőnk között, ha biztosak vagyunk benne,

már csak kihűlt tojás, nem szerelem többé.

A szerelem virág: virulnia kell és hervadnia;

ha nem hervad, nem is virág,

csak mesterséges rongy-szirom vagy kovácsoltvas rózsa, temetőbe való.

Abban a pillanatban, hogy ész avatkozik a szerelembe, akarat tapad rá,

a személyiség megkülönböztető jelnek véli vagy az én keríti hatalmába,

nem szerelem többé, csak zagyvalék.

És mi nagy zagyvalékot csináltunk a szerelemből:

ész-megrontott, akarat-megrontott, én-megrontott szerelmet.