Hopkins, Gerard Manley: A vörösvércse (The Windhover in Hungarian)

To Christ our Lord

I caught this morning morning’s minion, king-  

dom of daylight’s dauphin, dapple-dawn-drawn Falcon, in his riding   

Of the rolling level underneath him steady air, and striding       

High there, how he rung upon the rein of a wimpling wing        

In his ecstasy! then off, off forth on swing,

As a skate’s heel sweeps smooth on a bow-bend: the hurl and gliding 

Rebuffed the big wind. My heart in hiding        

Stirred for a bird,—the achieve of; the mastery of the thing!    

Brute beauty and valour and act, oh, air, pride, plume, here    

Buckle! And the fire that breaks from thee then, a billion

Times told lovelier, more dangerous, O my chevalier!  

No wonder of it: shéer plód makes plough down sillion           

Shine, and blue-bleak embers, ah my dear,     

Fall, gall themselves, and gash gold-vermillion.

Krisztus Urunknak

Rajtakaptam ma reggel a reggel kedvencét, a nap-

világ-királyság királyfiát, a harmatos-hajnal-hívta

Solymot, lovagolta

a tempós hullámú levegőt hosszú gyeplőre fogva

fátylas, felfelé keringő szárnyát, így szállt, szállt mind

magasabb

mámorokba! És tovább, tovább forogva akár

a korcsolya éle karolja a kanyart, hogy a vad

szeleket sírna siklása visszavetette! E tettre kész csoda volta,

remeklése elragadott, rejtőző szívembe zárta a madarat.

Szörny szépség és bátorság, tett és gőg, lég, szárny: bizony

mondom egy! S a láng, mit fújsz magadból, végzetesebb, világlóbb

a milliószor mondottnál, ó lovagom!

Nem csoda ez, de konok küzdés műve, hogy csillan az eke-

szántott

barázda s a kék pozdorja-parazsak, ó kedves omlatagon

omlanak egymást osztván, és arany-bíborral hintik a világot!