Jeffers, Robinson: A világ csodái (The World's Wonders in Hungarian)

Being now three or four years more than sixty,
I have seen strange things in my time. I have seen a merman standing waist-deep in the ocean off my rock shore,

Unmistakably human and unmistakably a sea-beast: he submerged and never came up again,
While we stood watching. I don not know what he was, and I have no theory: but this was the least of wonders.

I have seen the United States grow up the strongest and wealthiest of nations, and swim in the wind over bankruptcy.
I have seen Europe, for twenty-five hundred years the crown of the world, become a beggar and a cripple.

I have seen my people, fooled by ambitious men and a froth of sentiment, waste themselves on three wars.
None was required, all futile, all grandly victorious. A fourth is forming.

I have seen the invention of human flight; a chief desire of man's dreaming heart for ten thousand years;
And men have made it the chief of the means of mas sacre.

I have seen the far stars weighed and their distance measured, and the powers that make the atom put into service -
For what? - To kill. To kill half a million flies - men I should say - at one slap.

I have also seen doom. You can stand up and struggle or lie down and sleep - your are doomed as Oedipus.
A man and a civilization grow old, grow fatally - as we say - ill: courage and the will are bystanders.

It is easy to know the beauty of inhuman things, sea, storm and mountain; it is their soul and their meaning.
Humanity has its lesser beauty, impure and painful; we have to harden our hearts to bear it.

I have hardened my heart only a little: I have learned that happiness is important, but pain gives importance.
The use of tragedy: Lear becomes as all as the storm he crawls in; and a tortured Jew becomes God.

Megéltem hatvan évet, s hármat-négyet azon túl,
s az évek sok különös dolgot sodortak elém: halfarkú tengeri istent, állt derékig az óceánban, sziklás partom előtt,

ember volt bizonyára, tengeri szörnyeteg is, bizonyára elmerült, és nem láttuk soha többé,
álltunk még, vártunk sokáig - ma se tudni, mi volt, ki volt: a csodák közül a legkisebbik volt bizonyára.

Láttam Államainkat, erejük s gazdagságuk ormán, és láttam sodródni a szélben, a csőd szakadéka felett.
Láttam Európát is, kétezerötszáz éven át a világ koronáját, láttam, mint az Államok kunyeráló koldusát, nyomorékát.

Láttam népemet is, becsvágyak s egy érzés lidérce után lihegni, három háborúban magát pazarolni.
Mind a három kár volt, mind hiábavaló volt, s mind győzelmes. Most - a negyedik érik.

Láttam, hogy kelt szárnyra az ember. Tízezer év nagy emberi álma tárta ki szárnyát,
s lett az emberölés legfőbb eszköze lassan.

Láttam mérni a csillagokat, súlyukat, szögüket, és az erőt, amely az atomból rabszolgát idomított.
Minek? Megint csak ölni! Félmillió legyet - vagy embert? - másodperc töredéke alatt.

Láttam a végzetet is. Szállj szembe vele, küzdj ellene, vagy feküdj le, aludj - úgyis elvégeztettél, Oedipus!
Megvénül az ember, s műve is, azt mondjuk: halálos a baj - és bátorság, akarat csak tétlen szájtátó körülötte.

Könnyű felismernünk a nem-emberi dolgok-szépségét: viharét, hegyekét, vizekét - a lelkük, a lényük a szépség.
De az ember rejtett szépségét, tisztátalan és fájdalmas szépségét elbírni: keményítsd meg szivedet!

Nekem sikerült valahogy, s megtudtam: fontos a boldogság, de fontosságot a fájdalom ad neki,
és a tragédia magva: Lear magasra toronylik, mint a vihar, amelyben botladozik, s egy megkínzott zsidó fájdalma az Isten.