MacDiarmid, Hugh: Ím, gyermek születik (Lo! A Child is Born in Hungarian)

I thought of a house where the stones seemed suddenly changed

And become instinct with hope, hope as solid as themselves,

And the atmosphere warm with that lovely heat,

The warmth of tenderness and longing souls, the smiling anxiety

That rules a home where a child is about to be born.

The walls were full of ears. All voices were lowered.

Only the mother had to right to groan or complain.

Then I thought of the whole world. Who cares for its travail

And seeks to encompass it in like loving kindness and peace?

There is a monstrous din of the sterile who contribute nothing

To the great end in view, and the future fumbles,

A bid birth, not like the child in that gracious home

Heard in the quietness turning in its mother's womb

A strategic mind already, seeking the best way

To present himself to life, and at last, resolved,

Springing into history quivering like a fish,

Dropping into the world like a ripe fruit in due time -

But where is the Past to which Time, smiling through her tears

At her new-born son, can turn crying: 'I love you'?

Egy ház járt az eszemben: úgy tűnt, hirtelen átalakulnak

mind a kövek, kitelnek tapintható reménnyel,

s a szobák langyosak, átjárja őket

a gyöngéd hő, a vágyó lelkeké, mosolygó nyugtalanság,

az otthoné, hol gyermek fog születni.

Minden fal csupa fül. Suttognak csak a hangok.

Csak az anya sóhajthat, nyöghet hangosan.

Majd a világra gondoltam. Az ő kínját ki szánja?

Békével, szerető gonddal átfonni őt ki igyekszik?

Mennyi, de mennyi a meddő, ki hozzá semmivel se

járul a végső célhoz, s megtorpan a jövő.

A csöndben hallani: rossz magzat moccan anyja

méhében, nem olyan, mint a gyermek e boldog házban,

számító elme máris, kutatja, hogy, mi módon

szülessen életre, s végül, ha döntött,

történelmünkbe szökken, hánykódva, mint a hal.

Közénk hull, mint érett gyümölcs kellő időben…

De hol van a Múlt, akihez az Idő, könnyein át mosolyogva

az újszülött fiúra, kiálthatná: „Szeretlek!"