Wotton, Sir Henry: Úrnőjének, Bohémia királynőjének (On His Mistress, the Queen of Bohemia in Hungarian)

You meaner beauties of the night,

That poorly satisfy our eyes

More by your number than your light,

You common people of the skies,

What are you when the suns hall rise?

You curious chanters of the wood,

That warble forth Dame Nature’s lays,

Thinking your voices understood

By your weak accents; what’s your praise

When Philomel her voice shall raise?

You violets, that first appear,

By your pure purple mantles known,

Like the proud virgins of the year,

As if the spring were all your own,

What are you when the rose is blown?

So when my Mistress shall be seen

In form and beauty of her mind,

By virtue first, then choice, a Queen,

Tell me, if she were not designed

The eclipse and glory of her kind?

Éj szolgálói, csillagok,

mit szépségtek a szemnek ad,

nem fényetek, de számotok,

ti a mennybolton pór-csapat,

hol vagytok, hogyha kél a nap?

Sok madár csupán pöngetés

Natura-asszony dallamán.

Vélik, hangocskájuk elég,

de észrevétlen mindahány,

ha megszólal a csalogány.

Ibolyák, korán ébredők,

a köntösük kéken virít,

év szűzei, a büszke nők,

övék a tavasz, úgy hiszik

hol vannak, hogyha rózsa nyit?

Ha megnézitek hölgyemet,

lelke, szépsége mekkora,

erénye trónnál ékesebb.

A teremtő akarata:

hogy legyen népe csillaga.