Landor, Walter Savage: Emlékezet (Memory in Hungarian)

Memory (English)

The mother of the Muses, we are taught,
Is Memory: she has left me; they remain,
And shake my shoulder, urging me to sing
About the summer days, my loves of old.
Alas! alas! is all I can reply.
Memory has left with me that name alone,
Harmonious name, which other bards may sing,
But her bright image in my darkest hour
Comes back, in vain comes back, call’d or uncall’d.
Forgotten are the names of visitors
Ready to press my hand but yesterday;
Forgotten are the names of earlier friends
Whose genial converse and glad countenance
Are fresh as ever to mine ear and eye;
To these, when I have written and besought
Remembrance of me, the word Dear alone
Hangs on the upper verge, and waits in vain.
A blessing wert thou, O oblivion,
If thy stream carried only weeds away,
But vernal and autumnal flowers alike
It hurries down to wither on the strand.

Uploaded by	Jakus Laura 1.
Source of the quotation	https://litera.hu/irodalom/

Emlékezet (Hungarian)

A Múzsák anyja az Emlékezet,

így tanítják. Ő elhagyott, a lányok

viszont felráznak, s kérik, hogy daloljak

nyári napokat, volt szerelmeket.

Sajnos! Sajnos! – csak ezt tudom felelni.

Emlékezetből csak egy név maradt,

szép név, más költők énekelhetik.

Sötét órámban képe felragyog,

hívom vagy sem, hiába jön, ha jön.

Elfelejtem vendégeim nevét,

pedig tegnap még bátran üdvözöltek,

elfelejtem barátaim nevét,

pedig kedélyes társaságukat

még most is mintha látnám, hallanám.

Ha írok, s kérem, hogy idézzenek

emlékezetükbe, csupán a „Kedves”

árválkodik a lapon, vár hiába.

Egy áldás lehetnél, ó Feledés,

ha csak a gazt vinné el folyamod,

de tavaszi, őszi virágokat

éppúgy kopár partok felé sodorsz.

A republikánus érzelmű angol költők szűk csoportjához tartozik: a magyar olvasók leginkább a Kossuthhoz írt ódáját (ford. Vámosi Pál) ismerhetik, de sok más művében is kiállt a magyar szabadságharc ügye mellett.[1] A huszadik század eleji modernisták (pl. T. S. Eliot vagy Ezra Pound) általában nehezen szenvedték a romantikusokat, Landort azonban nagyra tartották. Pound szerint a késő-tizenhetedik és tizennyolcadik századi költők (pl. Dryden vagy Pope) „selyemharisnyába bújtatták a klasszikusokat,” Landor azonban „biztosan és alaposan értelmezte” őket. Yeats pedig éppen az Emlékezet című vers első három sorát idézi annak a példájára, hogy milyen öregkort kíván elérni:
„A költő, amikor öregedni kezd, felteszi majd a kérdést magának: vajon megtarthatja-e az álarcát és a látásmódját új keserűségek, új csalódások nélkül? Megtehetné-e, ha arra támad kedve (miközben tudja, fiatalságához képest milyen csekély az ereje), hogy Landort másolja, aki aggkoráig élt, miközben szeretett és gyűlölt, nevetséges volt és legyőzhetetlen, és mindent elveszített, csak a Múzsái kegyét nem?” (Per Amica Silentia Lunae)
Az Emlékezet valóban megörökíti, hogyan törhet utat magának az alkotási vágy akár az élet legvégén (Landor majdnem kilencvenéves volt, amikor a verset írta). De egyben emlékeztet arra is, hogy egyszer elfogy minden, ami felidézhető.
(A fordító ezúton köszöni Horváth Viktornak, hogy a szöveget lektorálta.)

Péti, Miklós

Uploaded by	Jakus Laura 1.
Source of the quotation	https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/walter-savage-landor-emlekezet-a-fordito-jegyzetevel.html