Szólt nőstényéhez az Oroszlán: „Ha arany por leszel -
nem izzó láng már, mint a Nap heve
(mit nem tetszés, kéj tölt csak el),
emlékezz még arany húsod s véred rügyeire,
friss izmaid hullámfodraira,
emlékezz fényes karmod rózsatöviseire,
bár többé nem párosodunk,
míg egy a hold-hideg hús és a szív, e nap tüze."
Szólt a Csontváz hanyatt az Idő fövenyén:
„A roppant arany égitest, mely a Nap bús tüze,
több minden aranynál, s hatalmasabb,
mint rőt-testű Oroszlán, melyet tűz elemészt,
akár más élőt s mozgót... így a szív is
hatalmasabb a pornál. Herkules valaha
vagy Sámson voltam, erős, akár a tenger tartóoszlopa,
ám a szív lángja megemésztett. És az ész
csupán bohó szél-lebbenés."
Szólt a Holdhoz a Nap: „Ha majd belőled magányos ősz banya lett,
belőlem pedig mély erdőn aranyvértű halott király,
reménytelen vágyunkból csak az jusson eszedbe,
hogy míg az Idő be nem végeztetett,
nem lesz a szív tüze és az ész tüze egy."