Meynell, Alice: Az elváltak (Parted in Hungarian)

Farewell to one now silenced quite,

Sent out of hearing, out of sight,--

My friend of friends, whom I shall miss,

He is not banished, though, for this,--

Nor he, nor sadness, nor delight.

Though I shall talk with him no more,

A low voice sounds upon the shore.

He must not watch my resting-place,

But who shall drive a mournful face

From the sad winds about my door?

I shall not hear his voice complain,

But who shall stop the patient rain?

His tears must not disturb my heart,

But who shall change the years and part

The world from any thought of pain?

Although my life is left so dim,

The morning crowns the mountain-rim;

Joy is not gone from summer skies,

Nor innocence from children's eyes,

And all of these things are part of him.

He is not banished, for the showers

Yet wake this green warm earth of ours.

How can the summer but be sweet?

I shall not have him at my feet,

And yet my feet are on the flowers.

Ég vele, száján a pecsét,

elnyelte arcát a sötét;

hiányzik majd, drága barát —

de nem tűnt el, és a világ

is fog sírni s nevetni még.

Már nem sétálok vele én,

de a parton halk hang beszél.

Bár nem nézheti nyughelyem,

a bús arcot ki űzi el,

ha kint fúj a szomorú szél?

Bár könnyére nem figyelek,

az esőt ki állítja meg?

Bár nem hallom panaszszavát,

kí hoz új évet s a világ

fájdalmának véget ki vet?

Borús lett bár az életem,

de hajnal gyúl a bérceken,

a nyári ég vígan ragyog,

kicsiny szemek ártatlanok,

s bennük ő is ott van jelen.

Nem tűnt el ő, hisz zöld, meleg

Földünk élesztik a szelek.

Lehet nem csodaszép a nyár?

Lépteimet nem lesi már,

de virágokon lépkedek.