Cowley, Abraham: Kívánság (The Wish in Hungarian)

Well then; I now do plainly see,

This busy world and I shall ne'er agree;

The very honey of all earthly joy

Does of all meats the soonest cloy;

And they, methinks, deserve my pity

Who for it can endure the stings,

The crowd, and buzz, and murmurings

Of this great hive, the city.

Ah, yet, ere I descend to the grave

May I a small house and large garden have!

And a few friends, and many books, both true,

Both wise and both delightful too!

And since love ne'er will from me flee,

A mistress moderately fair,

And good as guardian angels are,

Only beloved, and loving me!

O fountains, when in you shall I

Myself, eased of unpeaceful thoughts, espy?

O fields! O woods! when, when shall I be made

The happy tenant of your shade?

Here's the spring-head of pleasure's flood,

Here's wealthy Nature's treasury,

Where all the riches lie that she

Has coined and stamped for good.

Pride and ambition here

Only in farfetched metaphors appear;

Here naught but winds can hurtful murmurs scatter,

And naught but Echo flatter.

The gods, when they descend, hither

From heaven did always choose their way;

And therefore we may boldly say

That 'tis the way, too, thither.

How happy here should I

And one dear she live and, embracing, die!

She who is all the world, and can exude

In deserts, solitude.

I should have then this only fear,

Lest men, when they my pleasures see,

Should hither throng to live like me,

And so make a city here.

Hát jó! Szemem mélyedbe lát,

nem békülök veled, nyüzsgő világ.

A földi kéj színméze jóllakat

minden éteknél hamarabb,

s be szánom őket én, akik

a zajt, dongást, fullánkokat,

a város rajzását, e nagy

kaptárét, érte elviselik.

De ó, mielőtt meghalok,

szeretnék egy nagy kertet, kis lakot,

néhány barátot, sok könyvet – s igaz,

bölcs, kedves legyen ez s amaz,

s mert nem hagy el a szerelem

soha, egy nőt is, nem nagyon

szépet, ki jó őrangyalom,

szerető, gyöngéd társ legyen.

Ó forrás! Tükrödben magam

mikor nézem békélten, gondtalan?

boldog lakója mikor lehetek

árnyadnak, ó, mező, berek?

Itt van a gyönyör kútfeje,

a természet kincstára itt,

ránk pazarolja javait,

nekünk vert pénzzel van tele.

A becsvágy itt s a gőg

csak metaforák, félig-érthetők.

Nincs vad zsivaj, csak zúgása szeleknek,

s itt csak a visszhang hízeleghet.

Az eget odahagyva

e tájon szálltak meg az istenek,

innen hát nyilván út vezet

a mennyei magasba.

Így élnék, boldog ember,

s egymást ölelve halnánk kedvesemmel,

ki egész világ, s a sivatagi

magányt is elüti.

Csak félek, hogy az emberek

gyönyörűségem látva, szintén

úgy akarnak majd élni, mint én,

s itt is várost építenek.