This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Langland, William: Könyv a Paraszt Péterről (részlet I) (The Vision Concerning Piers Plowman (detail I) in Hungarian)

Portre of Langland, William

The Vision Concerning Piers Plowman (detail I) (English)

Prologue (detail)


A fair field full of folk found I in between,

Of all manner of men the rich and the poor,

Working and wandering as the world asketh.

Some put them to plow and played little enough,

At setting and sowing they sweated right hard

And won that which wasters by gluttony destroy.


Some put them to pride and apparelled themselves so

In a display of clothing they came disguised.

To prayer and penance put themselves many,

All for love of our Lord living hard lives,

In hope for to have heavenly bliss.

Such as anchorites and hermits that kept them in their cells,

And desired not the country around to roam;

Nor with luxurious living their body to please.


And some chose trade they fared the better,

As it seemeth to our sight that such men thrive.

And some to make mirth as minstrels know how,

And get gold with their glees guiltlessly, I hold.

But jesters and janglers children of Judas,

Feigning their fancies and making folk fools,

They have wit at will to work, if they would;

Paul preacheth of them I'll not prove it here --

Qui turpiloquium loquitur is Lucifer's hind.


Tramps and beggars went quickly about,

Their bellies and their bags with bread well crammed;

Cadging for their food fighting at ale;

In gluttony, God knows going to bed,

And getting up with ribaldry the thieving knaves!


Sleep and sorry sloth ever pursue them.

Pilgrims and palmers pledged them together

To seek Saint James and saints in Rome.

They went forth on their way with many wise tales,

And had leave to lie all their life after --

I saw some that said they had sought saints:

Yet in each tale that they told their tongue turned to lies

More than to tell truth it seemed by their speech.

Hermits, a heap of them with hooked staves,

Were going to Walsingham and their wenches too;

Big loafers and tall that loth were to work,

Dressed up in capes to be known from others;

And so clad as hermits their ease to have.


I found there friars of all the four orders,

Preaching to the people for profit to themselves,

Explaining the Gospel just as they liked,

To get clothes for themselves they construed it as they would.

Many of these master friars may dress as they will,

For money and their preaching both go together.

For since charity hath been chapman and chief to shrive lords,

Many miracles have happened within a few years.

Except Holy Church and they agree better together,

Great mischief on earth is mounting up fast.


There preached a pardoner as if he priest were:

He brought forth a brief with bishops' seals thereon,

And said that himself might absolve them all

From falseness in fasting and of broken vows.


Laymen believed him welcomed his words,

And came up on their knees to kiss his seals;

He cozened them with his brevet dimmed their eyes,

And with his parchment got his rings and brooches:

Thus they gave their gold gluttons to keep.

And lend it to such louts as follow lechery.

If the bishop were holy and worth both his ears,

His seal should not be sent to deceive the people.

But a word 'gainst bishop the knave never preacheth.

Parish priest and pardoner share all the silver

That the parish poor would have if he were not there.


Parsons and parish priests complained to the bishop

That their parishes were poor since the pestilence time,

And asked leave and licence in London to dwell

And sing requiems for stipends for silver is sweet.


Bishops and bachelors both masters and doctors,

That have charge under Christ and the tonsure as token

And sign that they should shrive their parishioners,

Preach and pray for them and feed the poor,

These lodge in London in Lent and at other times too.

Some serve the king and his silver count

In Chequer and Chancery courts making claim for his debts

Of wards and of wardmotes waifs and estrays.

And some serve as servants to lords and ladies,

And instead of stewards sit in session to judge.

Their mass and their matins their canonical hours,

Are said undevoutly I fear at the last

Lest Christ in his council accurse will full many.

I perceived of the power that Peter had to keep,

To bind and to unbind as the Book telleth,

How he left it with love as our Lord ordained,

Amongst four virtues the best of all virtues,

That cardinal are called for they hinge the gates

Where Christ is in glory to close and to shut

And to open it to them and show heavenly bliss.

But of cardinals at Rome that received that name

And power presumed in them a pope to make,

That they have Peter's power deny it I will not;

For to love and learning that election belongeth,

Therefore I can, and yet cannot of that court speak more.


Then came there a king with knighthood before him,

The might of the commons made him to reign;

Then came Mother-Wit and he made wise clerks

For to counsel the king and the commons save.


The king and the knighthood the clergy as well,

Planned that the commons should provide for themselves.


The commons contrived of Mother-Wit crafts,

And for profit of all they plowmen ordained

To till and travail as true life asketh.

The king and the commons and Mother-Wit too

Cause by law and loyalty each man to know his own.


Then looked up a lunatic a lean thing withal,

And kneeling before the king well speaking said:

`Christ keep thee sir King and thy kingdom,

And grant thee to rule the realm so Loyalty may love thee,

And for thy rightful ruling be rewarded in heaven.'


Then in the air on high an angel of heaven

Stooped and spoke in Latin for simple men could hot

Discuss nor judge that which should justify them,

But should suffer and serve therefore said the angel:

`Sum Rex, sum Princeps: neutram fortasse deinceps;

O qui jura regis Christi specialia regis, hoc quod agas

melius Justus es, esto pius!

Nudum jus a te vestiri vult pietate; qualia vis metere

talia grand sere.

Si jus nudatur nudo de jure metatur; si seritur pietas

de pietate metas.'

Then an angry buffoon a glutton of words,

To the angel on high answered after:

`Dum rex a regere dicatur nomen habere,

Nomen habet sine re nisi studet jura tenere.'

Then began all the commons to cry out in Latin,

For counsel of the king construe how-so he would:

`Praecepta regis sunt nobis vincula legis.'


With that there ran a rout of rats at once,

And small mice with them more than thousand,

And came to a council for their common profit;

For a cat from the Court came when he liked

And o'er leaped them lightly and caught them at will,

Played with them perilously and pushed them about.

`For dread of divers dangers we dare not look about;

If we grumble at his game he will attack us all,

Scratch us or clutch us and in his claws hold us,

So that we loathe life ere he lets us go.

Could we with any wit his will withstand

We might be lords above him and live at our ease.'


A rat of renown most ready of tongue

Said, as a sovereign help to himself:

`I have seen men,' quoth he `in the city of London

Bearing bright necklaces about their necks,

Some with collars of skilful work uncoupled they wander

Both in warrens and wastes wherever they like;

And otherwhile they are elsewhere as I tell you.

Were there a bell on their collars by Jesus, I think

Men might know where they went and get out of their way!

And right so,' quoth that rat `reason me showeth

To buy a brass bell or one of bright silver

Make it fast to a collar for our common profit,

And hang it on the cat's neck then we may hear

When he romps or rests or runneth to play.

And if he wants play then we may look out

And appear in his presence the while he play Iiketh,

And if he gets angry, beware and shun all his paths.'

All this rout of rats to this plan assented.

But though the bell was bought and on the collar hanged,

There was not a rat in the rout for all the realm of France

That dare bind on the bell about the cat's neck,

Nor hang it round her ears all England to win;

They held themselves not bold and their counsel feeble,

Esteemed their labour as lost and all their long plotting.


A mouse that knew much more as it seemed to me,

Ran forth determined and stood before them all,

And to the rout of rats rehearsed these words:

`Though we killed the cat yet there would come another,

To scratch us and all our kind though we creep under benches.

Therefore I counsel all the commons to let the cat be,

And be we never so bold to show to him the bell;

For I heard my sire say now seven years ago,

"When the cat is a kitten the Court is right wretched,"

As witnesseth Holy Writ whoso will it read:

"Vae tibi, terra, cujus rex puer est."

No man can have rest there for the rats by night;

While the cat catcheth conies he covets not our carrion,

But feeds himself on venison may we never defame him!


For better is a little loss than a long sorrow;

He's the fear among us all whereby we miss worse things.

For many men's malt we mice would destroy,

And the riot of rats would rend men's clothes,

Were it not for that Court cat that can leap in among you;

For had ye rats your will ye could not rule yourselves.

As for me,' quoth the mouse 'I see so much to come

That cat nor kitten never shall by my counsel be harmed,

Nor carping of this collar that cost me nothing.

Though it had cost me full dear I would not own to it

But suffer him to live and do just as he liketh:

Coupled and uncoupled to catch what they can.

Therefore each wise wight I warn to watch well his own.'


What this dream meaneth ye men that be merry,

Divine ye, for I never dare by dear God in heaven!


There hovered an hundred in caps of silk,

Serjeants they seemed who practised at Bar,

Pleading the law for pennies and pounds,

And never for love of our Lord unloosing their lips.

You might better measure the mist on the Malvern hills,

Than get a sound out of their mouth unless money were showed.

Barons and burgesses and bondmen also

I saw in this crowd as you shall hear later.

Bakers and brewers and butchers a-many,

Woollen-websters and weavers of linen,

Tailors and tinkers toll-takers in markets,

Masons and miners and men of all crafts.

Of all kinds of labourers there stood forth some;

Ditchers and diggers that do their work ill

And spend all the day singing `Dieu vous sauve, dame Emme!'

Cooks and their knaves cried 'Pies, hot pies!

Good pork and good goose! Come, dine! Come, dine!'


Taverners unto them told the same tale:

`White wine of Alsace red wine of Gascony,

Wine of the Rhine, of Rochelle to help settle your meat!'

All this I saw sleeping and seven times more.

Uploaded byP. T.
Source of the quotation

Könyv a Paraszt Péterről (részlet I) (Hungarian)

Látomás a sürgölődő síkságról (részlet)


Sürgölödő síkságra akadtam közbül, nyüzsgő sokaságra,

szanaszét földlakókra, szegényre és gazdagra,

dolgoztak, vándoroltak: a világ rendje szerint.

Emitt földet műveltek keserves fáradsággal,

ültettek és vetettek, nem játszva, verítékkel

termelték, ami tölti a tékozlók bendőjét.


Mások meg parádéztak, öltöztek maskarába,

jöttek díszes jelmezben, dúskálók, ahogy éltek.

Bűnbánatra, imára igen sokan hajlottak,

Urunk szeretetéért szent életet éltek,

remélték, elnyerik így a menny ragyogó üdvét.

Szerzetesek maradtak szűk celláikban híven,

nem vágytak vándorlásra, vaktában, ország széltén,

nem tetszelegtek a test fényűzésében.


Volt, aki jól járt jeles kereskedőként,

tagadhatatlan, szépen tollasodik az ilyen ember.

Más mulattatásból, lantosként élt meg,

szerezvén aranyát alávalóság nélkül.

De az udvari bolondok, a bűvészek: Júdás-fiak,

színlelt látomásokkal szednek le lábunkról,

holott dolgozhatnának, az eszük megvan hozzá;

bizony, megmondta Pál, magam nem bizonyítom:

Qui turpiloquium loquitur,<1> az Lucifer tiszttartója.


Koldusok és csavargók keringéltek szaporán,

gyomrukat, iszákjukat telegyömöszölvén igencsak,

kenyérért így könyörögtek, sörért kurjongattak;

falánk duhajkodók, fertelmes alja-népek,

ébredtek trágársággal, gazfickók, tolvajok!


Hétalvó tunyaság nem tágított mellőlük.

Sok búcsújáró, zarándok sóhajtozva fogadta,

hogy Szent Jakabhoz s Róma szentjeihez járulnak.

Járták útjukat sok jámbor mesével,

s búcsút nyertek hazudni halálig most már.

Láttam közülük párat, mondták: szenteket kerestek föl;

mesélhettek akármit, mindegyre hazudoztak,

igazság helyett csalárd, istentelen szavuk szólt.

Remeték, szép csapatban, rücskös-kampós botokkal,

vonultak Walsinghambe, szajháik velük mentek;

hórihorgas csavargók, munkától húzódoztak,

köpenyük jóvoltából kívántak csak kiválni,

öltöztek remetének, hogy örvendjenek ingyen.


Szerzetesekre leltem, mind a négy rendből, szépen,

szónokoltak a népnek, maguk nemes javára,

az Evangéliumot ekképpen értelmezték,

testük általa ruházzák, átszabták tetszés szerint.

Ruhájuk rendszerint kényük-kedvük követte,

mert együtt járt a pénz a prédikációval.

Gyönyörű jótékonyság, házaló gyóntatás!

Sok jeles változást vitt végbe pár év alatt.

Ó, ha a Szentegyházzal nem szoknak jobban össze,

a földön, attól félek, fertelmek jönnek el hamar.


A bűnbocsánatárus prédikált buzgó papként:

levelet lobogtatott, püspök pecsétje rajta,

fennszóval hirdette, hogy feloldozást is adhat,

elévül böjt nem tartása, el az eskü szegése.


Hittek neki a hívők, vették szavait híven,

térdre hulltak előtte, pecsétjét hadd csókolnák;

rászedte őket rútul, szemük rondán kiszúrta,

tarhált talmi pergamennel, gyűjtött gyűrűt és melltűt:

adták neki azon mód, alávaló falánknak.

Bizony, bujálkodók birtoka lett így sok kincs;

szentnek mondott pecsétjét püspök se küldené,

ha ő maga szent volna, s hallana mindkét fülére.

Ám a püspök ellen nem szól az elvetemültje.

Orgazda mód plébánossal osztozik bűnbocsánat hasznán,

ekképp az ezüst övék lesz, nem az egyház szegényeié.


Papok és plébánosok püspöknél panaszkodnak,

hogy pór híveik a pestis óta pőre-szegények;

Londonba kéredzkednek, maguk ott lakoznának,

jó díjért énekelni rekviemet, ékes ezüstért.


Püspök és novicius, nosza, doktor s magiszter,

Krisztus követeként visel kerek tonzurát,

jelképéül, hogy gyónni hozzájuk gyűlnek a hívek,

igehirdetés a dolguk, ima és a szegények etetése,

s lófrálnak csak Londonban Nagybőjtkor és máskor is.

Vannak királyi szolgák, ezüst-számolók köztük,

kincstárban, kancelláriában behajtják az adót.

Kerülettől meg közgyűléstől s a kósza, gazdátlan javakat.

Vagy szolgálnak szépecskén nagyurakat, nagyasszonyt,

tiszttartók gyanánt ülnek üléseken, ítélnek.

Miséznek lélek nélkül, mit bánják a Mindenhatót!

Félek, Krisztus aligha fog könyörülni rajtuk.

Tudok a hatalomról, mit a hű Péter hordott,

oldásét és kötését, ahogy a Könyv mondja,

mint hagyta szeretettel, Urunk szavához híven,

a legfőbb erényekre, legott a négy erényre,

e kardinális pontokra, melyek a kapuvasak,

hol Krisztus fényeskedik, és fenséggel nyit és zár,

mennyei üdvre méltó érkezőt mind beenged.

Róma kardinálisai ragyognak most ily hévvel,

velük a hatalom, hogy pápát válasszanak,

hogy erejük Péteré, ezt el nem tagadom;

szeretet és szakértés kell ily szent választáshoz,

így hát említem az udvart, de róla nem szólok többet.


Jött ott egy király, lovagi kísérettel;

a köznép tetszése emelte a trónra.

Józan Ész érkezett, és hivatalnokokat jelölt ki,

királynak tanácsra, köz-üdv őrzésére.


A király s a lovagság, a klérus csakígy,

azt kívánta: a köznép gondoskodjon róluk.


Józan Észtől tanultak tehetős mesterségeket,

rendeltek ki-ki javára jó földmívelőket is,

dolgozzanak a köznek, az élet így kívánta.

A király és a köznép, és velük Józan Ész,

törvénnyel és renddel ki-ki rangját tudatták.


Akkor egy holdkóros, alig csak csont-bőr cingár,

a király elé térdelt, ekképp szólt ékesen:

„Király úr, Krisztus tartson királyságoddal együtt,

szilárdan uralkodj, szerethessen a hűség,

derék uralkodásért díj várjon az égben."


Akkor a magasságból egy mennyei angyal

lehajolt, s latinul szólt, hogy az egyszerű ember

ne értse, ne itélje, ami igazolása,

csak szenvedjen, szolgáljon; szólt az angyal ekképp:

„Sum Rex, sum Princeps: neutram fortasse deinceps;

O Qui jura regis Christi specialia regis, hoc quod agas

meliis justus es, esto pius!

Nudum jus a te vestiri vult pietate; qualia vis metere

talia grane sere.

Si jus nudatur nudo de jure metatur; si seritu r pietas

de pietate metas."<2>

Majd egy dühödt pojáca, szavakkal dúlván-fúlván,

felelt a mennyei angyalnak, magasba felszólt:

„Dum rex a regere, dicatur nomen habere,

Nomen habet sine re nisi studet jura tenere.” <3>

Akkor a köznép mindenütt latinul kiáltozott,

királyának tanácsul, értse, aki akarja:

„Praecepta regis sunt nobis vincula legis." <4>


Feltünt akkor azonnal egy falka falánk patkány,

egerek hada vélük, ezren is lehettek,

tanácsba jöttek ők is, közös javuk keresvén;

mert egy udvari macska mindegyre önkényes volt

népükkel, tetszése szerint sujtott rájuk talpával,

gyötörte őket, játszván, jaj volt nekik, gyöngéknek.

„Fenyegettetvén, félünk, felnézni se merünk,

ha játékáért megrónánk, máris megtámad minket,

karma közé kaparint, karmol, hány-vet,

gyűlöletes az élet, míg e gyötrelem tart.

Tudnánk csak valahogy szándéka ellen tenni,

fölébe kerekednénk, fölöttébb könnyen élnénk."


Ekkor egy neves patkány, pompás, nagy szónok,

megmondta, hogy szerinte mi a legfőbb segítség:

„Láttam némelyeket", szólt, „London városában,

kik kecses nyakláncot viseltek nyakukon,

mások remek gallért hordtak, útjukat róván,

kötetlen kószáltak, erdőn és vadaskerten,

jártak kedvük szerint, szabadon, kényre-kedvre;

de hát ha csengőt kötnek kényes nyakukra, akkor

mindenki tudná róluk, merre kerülje őket!

Épp így", a patkány mondta, „a józan ész parancsa,

hogy vegyünk egy réz csengőt, vagy ragyogó ezüstöt,

s egy gallérra, mindőnk üdvére, rágomboljuk,

s ezt a macskára tennénk, és halljuk majd mindenkor,

pihen vagy harcra kész, vagy játékos kedvű,

s valamíg játszana, jobban tudnánk vigyázni,

mikor csak játszana, megjelennénk előtte,

ám ha már igen mérges, messze bújnánk előle."

A patkányfalkának tetszett a szónok merész terve.

Meg is vették a csengőt, gallérra csüngesztették,

csak nem volt a falkában senki, még Franciaországért se,

hogy a macska nyakába nyugodtan odatenné,

vagy fejére függetné, Angliáért se, patkány.

Látták magukról: gyávák, és hogy a terv így gyönge,

hiába volt a munka, mondták, a hosszú igyekvés.


Ekkor egy egér, elevenebb eszű náluk,

előfutott a sorból, és seregük elé állt,

patkányok falkájához ily szavakkal fordult:

„Megölnénk bár a macskát, jönne a másik,

kapdosni, karmolászni pad alatt kúszó népünk.

Tanácsom mindeneknek: maradjon csak a macska,

ne is merészeljünk csengőt mutatni néki.

Mert hallottam én ezt hét éve apámtól:

„Amíg süldő a macska, az udvar sínyli meg.”

És a Szentírás szava is tanúság rá:

„Vae tibi, terra, cujus rex puer est.” <5>

Akkor a patkányoktól nem pihenne éjten a háznép;

míg nyulat fog a macska, nyugodtak lehetünk,

vadhúson él, nem vágyik velünk jóllakni; éljen!


Mert jobb a csip-csup baj, mint a hosszú bánat;

míg köztünk e fenyítő, több rossztól nem kell félnünk.

Mert sokak malátáját, mi egerek, emésztenénk,

és a tömérdek patkány emberi gúnyát tépázna,

ha az Udvari Macska nem ugrana utatokba;

ha kedvetek meglenne, el is kanászkodnátok.

Én", mondta az egér, „mindenféle bajt érzek,

hát macskát, ha kicsi, ha nagy, nem küldenék pokolra,

e gallérról nem gagyognék, egy garast nem adnék rá,

s ha vagyonom bánta volna, nem kürtölném világgá,

tűröm inkább, hogy élj en, tegyen kedve szerint:

pórázon vagy szabadon jár, mit jónak lát, csak fogja!

Így intem mind a bölcset, irhájára vigyázzon."


Álmom mit is jelenthet, jó emberek, ti vígak,

fejtsétek meg, mert én — az égre! — sose merném!


Ott lófrált vagy száz ember, selyem sapkás lézengők,

talán rangos ügyvédek, kik tárgyalóteremben

képviselik a törvényt, pennyért s kemény fontért,

de Urunk szerelméért szájukat ki nem nyitnák.

A Malvern-dombon könnyebb megmérni a ködöt,

mint az ő szavukat venni, ha pénzed nem szaporázod.

Láttam ott bárót s bírót, jobbágyot és jó polgárt,

e takaros tömegről sok mindent tudatok majd még.

Sütödés, serfőző, mindenféle mészáros,

volt ott gyapjutakács, voltak vászonszövők,

volt bányász, bádogos, vásári vámszedő,

szabó és kőműves szépen, s más megannyi szakma.

Minden mesterségből előálltak néhányan;

árokásók, sírásók, kik resten álldogálnak,

egész nap danásznak: „Dieu vous sauve, dame Emme!" <6>

Szakácsok és szolgáik szajkolták: „A pástétom pompás!

Disznóhúst, jó libát! Dúskáljatok, a javából!"


A kocsmárosok mind ugyanazt kántálták egyre:

„Alsace-i a fehér bor! Gascogne-i a vörös bor!

A rajnai, a rochelle-i! Remekül csúszik a húsra!"

Álmomban ezt mind láttam, s láttam még hétszer ennyit.



1 Aki csúnyán beszél.

2 Király vagyok, fejedelem vagyok, tán egyik sem igazán; / Óh, ki Krisztus Király különleges törvényeivel uralkodsz: amit teszel, legyen jobb az igazságnál és légy jámbor! / A törvény azt kívánja, hogy a jámborság ruhájába öltöztesd; amilyen termést vágysz, olyan magot vessél. / Ha lemezteleníted a törvényt, mezítelen törvényt aratsz; ha jámborságot vetsz, jámborságot aratsz.

3 A király uralkodásáról kapja nevét, / Jogtalanul viseli, ha nem törekszik megtartani a törvényt.

4 A király parancsai a törvény erejével köteleznek minket.

5 Jaj néked, ország, kinek gyermek a királya.

6 „Isten óvjon, Emma asszony!"

Uploaded byP. T.
Source of the quotation