Langland, William: Könyv a Paraszt Péterről (részlet III) (The Vision Concerning Piers Plowman (detail III) in Hungarian)

Envye (detail)

Envye with hevy herte asked after shrifte

And carefully mea culpa he comsed to shewe.

He was as pale as a pelet, in the palsy he semed,

And clothed in a kaurymaury--l kouthe it nought discryve--

In kirtel and courtepy, and a knyf by his syde;

Of a freres frokke were the foresleves.

And as a leek that hadde yleye longe in the sonne,

So loked he with lene chekes, lourynge foule.

His body was to-bollen for wrathe, that he boot hise lippes,

And wryngynge he yede with the fust--to wreke hymself he thoughte

With werkes or with wordes whan he seyghe his tyme.

Ech a word that he warp was of a neddres tonge;

Of chidynge and of chalangynge was his chief liflode,

With bakbitynge and bismere and berynge of fals witnesse:

This was al his curteisie where that evere he shewed hym.

"I wolde ben yshryve,' quod this sherewe, "and I for shame dorste.

I wolde be gladder, by God! that Gybbe hadde meschaunce

Than though I hadde this wouke ywonne a weye of Essex chese.

I have a neghebore neigh me, I have anoyed hym ofte,

And lowen on hym to lordes to doon hym lese his silver,

And maad his frendes be his foon thorugh my false tonge.

His grace and his goode happes greven me ful soore.

Bitwene mayne and mayne I make debate ofte,

That bothe lif and lyme is lost thorugh my speche.

And whan I mete hym in market that I moost hate,

I hailse hym hendely, as I his frend were;

For he is doughtier than I, I dar do noon oother;

Ac hadde I maistrie and myght--God woot my wille!

"And whan I come to the kirk and sholde knele to the Roode

And preye for the peple as the preest techeth--

For pilgrymes and for palmeres, for al the peple after--

Thanne I crye on my knees that Crist yyve hem sorwe

That baren awey my bolle and my broke shete.

Awey fro the auter thanne turne I myne eighen

And biholde how [Hayne hath a newe cote;

I wisshe thanne it were myn, and al the web after.

And of his lesynge I laughe--that li[ght]eth myn herte;

Ac for his wynnynge I wepe and waille the tyme;

And deme men that thei doon ille, there I do wel werse:

Whoso undernymeth me herof, I hate hym dedly after.

I wolde that ech a wight were my knave,

For whoso hath moore than I, that angreth me soore.

And thus I lyve lovelees like a luther dogge

That al my body bolneth for bitter of my galle.

I myghte noght ete many yeres as a man oughte,

For envye and yvel wil is yvel to defie.

May no sugre ne swete thyng aswage my swellyng,

Ne no diapenidion dryve it fro myn herte,

Ne neither shrifte ne shame, but whoso shrape my mawe?'

"Yis, redily!' quod Repentaunce, and radde hym to the beste,

"Sorwe for synnes is savacion of soules. '

"I am evere sory,' quod [Envye], " I am but selde oother,

And that maketh me thus megre, for I ne may me venge.

Amonges burgeises have I be, [bigg]yng at Londoun,

And gart bakbityng be a brocour to blame mennes ware.

Whan he solde and I nought, thanne was I redy

To lye and to loure on my neghebore and to lakke his chaffare.

I wole amende this if I may, thorugh myght of God Almyghty.' 

Az irigység gyónása (részlet)

Keserves szívvel az Irígység kért tőlünk penitenciát,

búsan mea culpázott, kezdett beszédbe.

Sápadtan, mint sivár kő, mégis szinte sajgón,

állt ott durva darócban, dadogva írom le ruháját:

skót szoknya, kis kabát, kés az oldalán,

szerzetesi csuhából származtak a ruhaujjak.

Mint hosszan a napon felejtett hagyma,

olyan asszott volt, orcája oly nyavalyás.

Teste haragtól feszült, ahogy ajkát harapta,

így ment, rázta az öklét, rémes bosszúra vágyott,

szóval-tettel, mihelyt maga-ideje megjő.

Valahány mondata: vipera-nyelvre vallott,

a panasz, a vita volt pezsdítő köre,

hazug rágalmazás, hamis tanúskodás:

a jó modora ez volt, ment légyen bárhová is.

„Gyónnék", a nyomorult nyögte, „csak szégyellem;

boldogabb lennék, az égre, ha Gib bajba jutna,

mint ha egy mázsa essexi sajtot nyernék maholnap.

Van egy közel szomszédom, kit kedvvel bosszantottam,

hazudtam róla uraknak, hadd vesszen ezüstje,

híveit elfordítottam tőle hamis nyelvemmel;

kegy éri, szerencse, nekem az szörnyű kín.

Családok között sokszor serkentem a viszályt,

bizony, egészség és élet bánja gyakran beszédem.

Gyűlöletem tárgyát, piac terén ha találom,

e szomszédot csak szíves szavakkal köszöntöm, persze;

színlelnem kell, mert így, szemből, erősebb nálam.

De csak bírnám s tehetném; tudod, mit tennék!

- Templomban ha térdepelnem kellene feszülethez,

társakért imádkozom, ahogy a pap tanítja,

elébb zarándoknépért, majd minden emberért,

akkor csak sírva kérem Krisztust, sanyargatná meg

azt, ki ellopta tálam, és tépett lepedőm.

- Akkor az oltártól elfordítom orcám,

és mit látok: Helen szép, új szövetkabátját;

bár enyém lenne, esengek, s a szövet is, melyből szabták!

Szívem szerint való, ha vesztenek mások:

nyafogok sűrűn, és sírok, ha bárki nyer;

rossznak mondom őket, míg az én vétkem még rosszabb,

és aki engem szid, arra sziszegek gyűlölködve.

Szeretném, ha mindenki nekem szolgálna,

mert fáj, ha valakinek többje van, feldühít ez.

Így élek szeretet nélkül, mint némely kóbor eb,

a keserű harag testemet hasogatja.

Nem ehetem sok éve úgy, ahogy más ember,

mert irígység s rossz szándék: roppant emészthetetlen.

Édesség, cukor nem használ, érzem, csak puffadok,

nincs köptető szirup, mely szívemből kiűzné,

sem szégyen, sem gyónás: ki kell kaparni gyomrom."

„Ó, tudok én tanácsot", szólt a Bűnbánat szép szót.

„Bűnöd mind őszintén bánd, ez megvált, s őrzi lelked."

„Balsors", mondta amaz; „bizony, ilyen vagyok csak,

és görcsössé tesz a gonosz bosszú vágya.

Londoni polgárok között lakoztam,

ügynököm a Rágalom volt, mások áruját rontva.

Ha másnak ment az üzlet, és nékem nem: ügyeltem,

hogy hitelét rontsam, hazug rágalmakkal.

Ám most megjavulok, ha Mindenhatóm segít."