This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Merrill, James: Gyermektelen (Childlessness in Hungarian)

Portre of Merrill, James

Childlessness (English)

The weather of this winter night, my mistress

Ranting and raining, wakes me. Her cloak blown back

To show the lining's dull lead foil

Sweeps along asphalt. Houses

Look blindly on; one glimmers through a blind.

Outside, I hear her tricklings

Arraign my little plot:

Had it or not agreed

To transplantation for the common good

Of certain rare growths yielding guaranteed

Gold pollen, gender of suns, large, hardy,

Enviable blooms? But in my garden

Nothing is planted. Neither

Is that glimmering window mine.

I lie and think about the rain,

How it has been drawn up from the impure ocean,

From gardens lightly, deliberately tainted;

How it falls back, time after time,

Through poisons visible at sunset

When the enchantress, masked as friend, unfurls

Entire bolts of voluminous pistachio,

Saffron, and rose.

These, as I fall back to sleep,

And other slow colours clothe me, glide

To rest, then burst along my limbs like buds,

Like bombs from the navigator's vantage,

Waking me, lulling me. Later I am shown

The erased metropolis reassembled

On sampans, freighted each

With toddlers, holy dolls, dead ancestors.

One tiny monkey puzzles over fruit.

The vision rises and falls, the garland

Gently takes root

In the sea's coma. Hours go by

Before I can stand to own

A sky stained red, a world

Clad only in rags, threadbare,

Dabbling the highway's ice with blood.

A world. The cloak thrown down for it to wear

In token of past servitude

Has fallen onto the shoulders of my parents

Whom it is eating to the bone.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://medusaskitchen.blogspot.com

Gyermektelen (Hungarian)

A téli éj vihara, zajos és záporos,

Álom-hitvesem felriaszt. Köpenye föllebben

Kivillantva a döglött-szürke ólomszegést,

Aszfaltot söpör. Házak

Bámulják vaksin; egyikük redőnyön át hunyorog.

Hallom, odakint szemerkélve

Faggatja földemet:

Befogadta-e

Közhasznú átültetését

Egyes ritka plántáknak, a garantáltan

Arany pollent, napok sarját, nagy, fagyálló, irigyelt

Virágot hozóknak. De a kertembe

Nem ültettem semmit. Az a

Hunyorgó ablak sem az enyém.

Csak fekszem és az esőre gondolok,

Hogy szállt fel a tisztátlan óceánból,

Kertekből könnyeden, szándékos szennyel;

Hogy hullik vissza, időről időre,

Alkonykor látható mérgeken át,

Mikor a varázslónő, baráti álcában, kigöngyöli

Teljes végeit a terjengős sáfránynak,

Pisztáciának és karmazsinnak.

Míg álmomba visszahullok, ezek

És más lassú színek ruháznak fel, pihenni

Térnek, majd tagjaimban pattannak ki rügyként,

Navigátor-fülkéből szórt bombaként,

Ébresztenek, elaltatnak. Elém tárul aztán

A letarolt metropolis, újjászerelve

Totyogó csöppséggel, szent bábukkal és

Holt ősökkel megpakolt dzsunkákon.

Gyümölcsöket babrál egy árva majom.

A látomás felszáll, lehull, a füzér

Szeliden gyökeret ver

A tenger kómájában. Órákba telik,

Míg képes vagyok elfogadni egy

Vörösre festett eget, egy rongyokba

Burkolt, elvásott világot,

Mely az országút jegét vérrel pettyezi.

Egy világot. A köpeny, mely rádobatott,

Hogy múlt szolgaság jeleként viselje,

Szüleim vállára hullt

És csontig marja őket.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap