Shapcott, Thomas: Nő a szobában I (Woman in a Room I in Hungarian)

She knows each part and it is beautíful.

The little cedar table where the window

gives approval to her polish, and the glass

of the window itself, clean as if there were no glass.

Today, in the pewter vase, one opened rose.

She closes the door (the window is closed),

and then sits down. Ten minutes is perhaps the most

that silence of perfection lasts, before

the children in from school, the husband home,

litter and sprawl and disruptive change beating her in

to a caged response: edgy, aggressive,

hopeless as any tigress in the pen

with coat grown dull and sullen among muck.

Ten minutes. She sits in the polished light.

The rose is for her. The table kneels, the glass

cups tenderly its many layers of light. Why,

why is it always the beatiful, the impossible

which says her name? Why is time on the side of them,

the destroyers, the makers, the young? No pain

(and she has known pain) is strong as the strong pain

of what is to her loveliness: window, cedar, rose.

Before even the children barge in, in this meditation time

dust motes cajole and freckle, her eyelids close.

Ismeri e bájos szoba minden zugát.

Az ablakon beömlő fény megtörik

a kis cédrusfa-asztal felületén, és maga

az ablaküveg is olyan tiszta, mintha az üveg

ott sem lenne. A fémvázában ma egy nyíló rózsa.

Becsukja az ajtót (az ablak már csukva),

és leül. Talán tíz perc, ha eltelik így,

a tökéletes csend jegyében, mielőtt a gyerekek

megérkeznek az iskolából, a férj hazaér,

rendetlenség, zűrzavar, és idegörlő pillanatok

kényszerítik őt a tigris ketrecébe: ingerült,

agresszív és reménytelen harcba kezd, mint a

töltőtollban föl-alá sétálgató, fakó bundájú,

mogorva anyatigris a szemétkupacok között.

Tíz perc. Ő csak ül a gondosan kifényesített

világosságban. A rózsa legalább érte van.

Az asztal letérdel, az üveg összegyűjti

a fény elváló rétegeit. Miért, miért mindig

a szép, az elérhetetlen szólítja őt.?

Az idő miért a rombolók, az építők és a

fiatalok oldalán áll? Nincs olyan fájdalom

(és ő ismeri a fájdalmat), mely erősebb lenne

annál, ami számára a szépséget jelenti:

az ablak, a cédrus-asztal, a rózsa.

Még mielőtt a gyerekek berontanának,

a tökéletes csendben arcára porszemek szállnak,

és míg simogatják, a szeme lassan lecsukódik.