Kunitz, Stanley: A veszekedés (The Quarrel in Hungarian)

The word I spoke in anger

weighs less than a parsley seed,

but a road runs through it

that leads to my grave,

that bought-and-paid-for lot

on a salt-sprayed hill in Truro

where the scrub pines

overlook the bay.

Half-way I'm dead enough,

strayed from my own nature

and my fierce hold on life.

If I could cry, I'd cry,

but I'm too old to be

anybody's child.

Liebchen,

with whom should I quarrel

except in the hiss of love,

that harsh, irregular flame?

Az a szó amit mérgemben mondtam

könnyebb, mint egy petrezslyemmag,

de az út keresztülmegy rajta

mielőtt a síromhoz vezetne,

az a sírhely ami meg-lett-véve-s-ki-lett-fizetve

egy sóval megszórt dombon Trúróban

ahol a törpefenyők

az öbölre lenéznek.

Fél-úton elég halott vagyok,

eltekeregve saját természetemtől

és ádáz rakaszkodásomtól az élethez.

Ha sírni tudnék, sírnék most,

de már túl öreg vagyok,

hogy bárki gyereke legyek.

Liebchen,

kivel kéne veszekednem

ha nem a szeretet sziszegésében,

azzal a kegyetlen, rendetlen lánggal?