Wordsworth, William: A magányos aratólány (The Solitary Reaper in Hungarian)

Behold her, single in the field,

Yon solitary Highland Lass!

Reaping and singing by herself;

Stop here, or gently pass!

Alone she cuts and binds the grain,

And sings a melancholy strain;

O listen! for the vale profound

Is overflowing with the sound.

No nightingale did ever chaunt

More welcome notes to weary bands

Of travellers in some shady haunt,

Among Arabian sands:

No sweeter voice was ever heard

In spring-time from the cuckoo-bird,

Breaking the silence of the seas

Among the farthest Hebrides.

Will no one tell me what she sings?

Perhaps the plaintive numbers flow

For old, unhappy, far-off things,

And battles long ago:

Or is it some more humble lay,

Familiar matter of to-day?

Some natural sorrow, loss, or pain,

That has been, and may be again!

Whate'er the theme, the maiden sang

As if her song could have no ending;

I saw her singing at her work,

And o'er the sickle bending;

I listen'd, till I had my fill;

And, as I mounted up the hill,

The music in my heart I bore

Long after it was heard no more.

Nézd őt, a hegyvidéki lányt,

a szántóföldön egyedül!

Arat s dalolgat; állj meg itt,

vagy lépj nesztelenül!

Kaszál, kévét köt egymaga,

s oly mélabúsan zeng dala;

ó, hallgasd! a völgy mély öle

hangjával van telistele.

Szebbnek a csalogány dalát

nem hallják fáradt vándorok,

ha olykor árnyékos tanyát

nyújt az arab homok:

nem ily üdítő hang, midőn

kakukk kiált tavaszidőn

és megtöri a víz örök

csendjét a Hebridák között.

Miről dalol? Ki mondja meg?

Tán a kesergő dallamár

tárgya régi baljós eset

s harc, mely feledve már:

vagy szerényebb a téma itt,

számunkra meghittebb, maibb?

Köznapi bánat s fájdalom,

mely elmúlt, s újul egy napon?

Mindegy, hogy mit, dalolt a lány,

s nem volt dalának vége-hossza;

néztem, míg dal közt dolgozott,

sarlózott hajladozva;

figyeltem mozdulatlan őt,

s hogy elértem a dombtetőt,

a dalt muzsikálta szivem,

mely rég elhalt már, messzi, lenn.