Shakespeare, William: XX. Szonett (XX. Sonnet in Hungarian)

A woman's face with nature's own hand painted,
Hast thou, the master mistress of my passion;
A woman's gentle heart, but not acquainted
With shifting change, as is false women's fashion:

An eye more bright than theirs, less false in rolling,
Gilding the object whereupon it gazeth;
A man in hue all hues in his controlling,
Which steals men's eyes and women's souls amazeth.

And for a woman wert thou first created;
Till Nature, as she wrought thee, fell a-doting,
And by addition me of thee defeated,
By adding one thing to my purpose nothing.

  But since she prick'd thee out for women's pleasure
  Mine be thy love and thy love's use their treasure.

Nő-arcot festett néked a Természet,
Szenvedélyeim férfi királynője;
Szíved gyöngéd, mint egy nőé, de vészes
Csalfaság nélkül, mi a fals nők bűne:

Szemed fényesebb mint övék, nem csalárd,
Amire néz, aranyozottá válik;
Férfiként színekből uralsz garmadát,
Miktől férfiszem s nő-lélek káprázik.

S bár nőnek lettél teremtve elébben;
Amíg Vénusz gyúrt, beléd is szeretett,
S meg is toldott - ez lett hát vereségem -
Azzal mivel én semmit sem kezdhetek.

   De mert nők örömére szerszámzott fel,
   Használják ők - nekem csak szerelmed kell...