Hewett, Dorothy: Először egy éve adtál nekem jácintot (You Gave Me Hyacinths first a Year Ago in Hungarian)

The world's a stranger's room, we meet to part,

I stand, transfixed, an arrow through my heart.

My ageing Cupid, careful of his aim,

plucks out the shaft, and causes twice the pain.

My awkward arms are full of brandy, sin,

helpless I watch our promenade begin.

Hands touch, eyes falter, tremble, fix and ding,

the heart leaps up, the blood beneath the skin

tingles like frost, then all disguise is shed,

until he husks me naked in my bed.

My hyacinths are nettles, the cold breath

of the Toad Prince is in my ear Eke death.

'What will become of us?' 'We'll live to die,'

and in that restless void, disfigured, lie

forever, and forever answer, 'No.'

Contending on heaven's plain we'll weep and go.

So without choice, and convinced of doom,

I go to meet you in the stranger's room.

Találkozunk, elválunk; a világ: idegen szobák,

mereven állok, szívemet nyíl lőtte át.           

Korosodó Cupidóm óvatos kujon,   

a nyílhegyet kirántja, kettős fájdalom.         

Ügyetlen karom ital s bűn hajléka,   

tehetetlen nézem, ahogy kezdődik a séta.    

Kezek összeérnek, szem elborul, remeg,      

felszökken a szív, bőr alatt a vér hezseg,      

akár a fagy, majd az álarc lehull,      

s ő csupasz testemen az ágyban is úr.           

Jácintom csalán, bár elhinni bajos,    

a békává vált herceg lehellete fagyos.          

„Mi lesz velünk?" „Élünk és meghalunk."    

S a nyugtalan semmiben nem lesz balzsamunk.       

Torz tagadás és hazugság örökké,    

könnyeink mennyei csatákban válnak ékkövekké.

Nincs választás: a sors ítélte bátran,

találkozom veled egy idegen szobában.