Hewett, Dorothy: Évforduló (II) (Anniversary (II) in Hungarian)

Death is in the air –

today is the anniversary of his death in October

(he would have been thirty-one)

I went home to High Street

& couldn't feed the new baby

my milk had dried up

so I sat holding him numbly

looking for the soft spot on the top of his head

while they fed me three more librium

you're only crying for yourself  he said

but I kept on saying It's the waste I can't bear.

All that winter we lived

in the longest street in the world

he used to walk to work in the dark

on the opposite side of the street

somebody always walked with him but they never met

he could only hear the boots

& when he stopped they stopped.

The new baby swayed in a canvas cot lacing his fingers

I worried in case he got curvature of the spine

Truby King said a baby needed firm support

he was a very big bright baby

the cleaner at the Queen Vic said every morning

you mark my words that kid's been here before.

The house was bare & cold with a false gable

we had no furniture only a double mattress

on the floor a big table & two deal chairs

each morning I dressed the baby in a shrunken jacket

& caught the bus home to my mothers to nurse the child

who was dying the house had bay windows

hidden under fir trees smothered in yellow roses

the child sat dwarfed at the end of the polished table

pale as death in the light of his four candles

singing 'Little Boy Blue'.

I pushed the pram to the telephone box

I'm losing my milk I told her I want to bring him

home to die Home she said you left

home a long time ago to go with that man.

I pushed them both through the park

over the dropped leaves (his legs were crippled)

a magpie swooped down black out of the sky

& pecked his forehead a drop of blood splashed on

his wrist he started to cry

It took five months & everybody was angry

because the new baby was alive & cried for attention

sprinkled his cheeks under the yellow roses.

When he died it was like everybody else

in the public ward with the screens around him

the big bruises spreading on his skin

his hand came up out of the sheets don't cry

he said don't be sad

I sat there overweight in my Woolworth's dress

not telling anybody in case they kept him alive

with another transfusion –

Afterwards I sat by the gas fire

in my old dressing-gown turning over the photograps

wondering why I’d drunk all that stout

& massaged my breasts every morning to be

a good mother.

A halál benne van a levegőben –

ma van a halála évfordulója

(októberben lett volna harmincegy éves)

hazamentem a High Street-re

és nem tudtam megetetni az új csecsemőt

elapadt a tejem

zsibbadtan ültem karomban a kicsivel

és a puha pontot kerestem a koponyáján

eközben háromszoros adag nyugtatót tömtek belém

te csak magad miatt sírsz mondta a férjem

de én egyre csak azt hajtogattam Nem bírom elviselni a hiányát.

Egész télen ott laktunk

a világ leghosszabb utcájában

még sötét volt amikor munkába indult

az utca másik oldalán

valaki mindig együtt ment vele de sohasem találkoztak

ő csak a csizmakopogásból hallotta

és amikor ő megállt megállt a másik is.

Az új jövevény ujjaival játszadozva hintázott a vászon-bölcsőben

én aggódtam hogy elferdül a gerince

Truby King azt mondta egy babának szilárd alátámasztás kell

ő egy nagyon nagy és tüneményes fiúcska volt

a Viktória királynő kórház takarítónője azzal fogadott minden

reggel hogy ez a gyerek már volt itt korábban, higgye el.

Az álhomlokzatú ház csupasz volt és üres

sehol egy bútor csak egy széles matrac a padlón

egy behemót asztal és két fenyőfa-szék

minden reggel egy összement kabátkába bújtattam a gyereket

és busszal mentem az anyámhoz ápolni a nagyobbik fiút

aki haldoklott a sárga rózsáktól fuldokló ház

ablakmélyedéseit eltakarták az ezüstfenyők

a nagyfiú összegörnyedve ült a fényesre súrolt asztal végénél

és sápadtnak látszott mint a halál mialatt a négy születésnapi

gyertya fényében a „Kisfiú Szomorú"-t énekelte.

A telefonfülkéig toltam a kocsiját

elmegy a tejem mondtam a kagylóba haza akarom őt vinni

hogy ott haljon meg  Haza mondta anyám te már régen

elhagytad az otthonod egy másik férfi kedvéért.

A két gyereket keresztültoltam a parkon

végig a lehullott leveleken (a nagyobbik lába béna volt)

egy szarka csapott le ránk a fekete égből

és megcsípte fiam homlokát egy vércsepp hullott

a kezére sírni kezdett

Öt hónapig tartott és mindenki dühös volt rám

a csecsemő mégis életben maradt és bömbölt ha nem figyeltek rá

arcára virágport hintettek a hajladozó sárga rózsák.

Amikor meghalt a fiam olyan volt mint akárki más

a kórteremben ágyát elfüggönyözték

nagy foltok terjedtek a bőrén

csak a keze állt ki a lepedő alól ne sírj

mutatta ne légy szomorú

Összeroskadva ültem az ágyánál a bizományi-ruhámban

legalább annyit mondhattam volna hogy cseréljenek vért

hátha az életben tartja –

Később a gáztűzhely előtt ültem

kopott pongyolámban és a fényképeket nézegetve

azon gondolkoztam hogy miért is itattak velem annyi barna sört

és a mellemet azontúl, minden reggel megmasszíroztam

hogy jó anya legyek.