Cohen, Leonard: Stílus (Style in Hungarian)

I don't believe the radio stations
of Russia and America
but I like the music and I like
the solemn European voices announcing jazz
I don't believe opium or money
though they're hard to get
and punished with long sentences
I don't believe love
in the midst of my slavery I
do not believe
I am a man sitting in a house
on a treeless Argolic island
I will forget the grass of my mother's lawn
I know I will
I will forget the old telephone number
Fitzroy seven eight two oh
I will forget my style
I will have no style
I hear a thousand miles of hungry static
and the old clear water eating rocks
I hear the bells of mules eating
I hear the flowers eating the night
under their folds
Now a rooster with a razor
plants the haemophilia gash across
the soft black sky
and now I know for certain
I will forget my style
Perhaps a mind will open in this world
perhaps a heart will catch rain
Nothing will heal and nothing will freeze
but perhaps a heart will catch rain
America will have no style
Russia will have no style
It is happening in the twenty-eighth year
of my attention
I don't know what will become
of the mules with their lady eyes
or the old clear water
or the giant rooster
The early morning greedy radio eats
the governments one by one the languages
the poppy fields one by one
Beyond the numbered band
a silence develops for every style
for the style I laboured on
an external silence like the space
between insects in a swarm
electric unremembering
and it is aimed at us
(I am sleepy and frightened)
it makes toward me brothers

Nem hiszek sem az orosz
sem az amerikai rádiónak
de élvezem a zenét ás ahogy az európaiak
nagy komolyan bemondják a dzsesszt
Nem hiszek sem ópiumban sem pénzben
még ha nehéz is szert tenni rájuk
és súlyos büntetést rónak ki értük
Nem hiszek a szerelemben
rabszolgaságom kellős közepén
nem hiszek benne
Itt ülök egyedül egy házban
valamelyik kopár görög szigeten
Egyszer elfelejtem anyám kertjében milyen volt a fű
Tudom elfelejtem
Elfelejtem a régi telefonszámot
Fitzroy hetvennyolc húsz
Elfelejtem a stílusom
Egyszercsak nem lesz stílusom
Hallom ezer mérföldre az éhes sustorgást
sahogy az antik tiszta tenger rágja a sziklát
Hallom ahogy az öszvér-kolompok rágnak
Hallom ahogy a virágok rágják az éjszakát
fodros szirmuk alatt.
Most egy kakas belehasít az éjbe
s borotvája nyomán kinyílik
a vérzékeny plánta
S most már biztosan tudom
elfelejtem a stílusom
Talán egy elme megnyílik a földön
talán egy szív felfog lágy esőt
Nem lesz gyógyulás és nem lesz megfagyás
de tán egy szív felfog lágy esőt
Az amerikaiaknak sem lesz stílusuk
az oroszoknak sem lesz stílusuk
Mindez éber őrködésem
huszonnyolcadik évében történik
Nem tudom mi lesz a sorsa
az asszonyszemű öszvérnek
az antik tiszta víznek
vagy az óriás kakasnak
A korahajnali rádió mohón megzabálja
a kormányokat egymás után a nyelveket
a mákföldeket egymás után
A számozott skálán túl
minden stílusra külön csend borul
az én műgonddal kidolgozott stílusomra is
valami külső csend mely olyan mint
rajzó rovarok között a tér
villamos nememlékezés
ami felénk irányul
(álmos vagyok és félek)
ami engem fenyeget barátaim