Murray, Les A.: Magányos este Bunyah-ban (részlet) (Evening Alone at Bunyah (detail) in Hungarian)

3.

There is a glow in the kitchen window now

that was not there in the old days. They have set

three streetlights up along the Gloucester road

for cows to stray by, and night birds to shun,

for the road itself s not paved, and there's no town

in the valley yet at all.

It is hoped there will be.

Today, out walking, I considered stones.

It used to be said that I must know each one

on the road by its first name, I was such a dawdler,

such a head-down starer.

I picked up

a chunk of milk-seamed quartz, thumbed o

let the drylight pervade it and collect,

eliciting shifting gleams, revealing how

the specific strength of a stone fits utterly

into its form and yet reflects the grain

and tendency of the mother-lode, the mass

of a vanished rock-sill tipping one small stone

slightly askew as it weighs upon your palm,

and then I threw it back towards the sun

to thump down on a knoll

where it may move a foot in a thousand years.

Today, having come back, summer was all mirror

tormenting me. I fled down cattle tracks

chest-deep in the earth, and pushed in under twigs

to sit by cool water speeding over rims

of blackened basalt, the tall light reaching

Since those moth-grimed streetlamps came,

my dark is threatened.

3.

Olyan fény lángol most a konyhaablakon,

ami nem volt a régi időkben. Három utcai lámpát

állítottak fel a Gloucester Road-on. Mellettük

tehenek bóklásznak, éjjeli madarak suhannak el,

mert az út nem aszfaltozott, és a völgyben

még egyáltalán nincs város.

Remélik, egy nap majd lesz.

Ma séta közben köveket néztem.

Régen azt mondták, az úton mindet

név szerint ismerem, annyit kóboroltam

lehajtott fejjel.

Felvettem

egy darab fehérrel barázdált kvarcot, ledörzsöltem róla az agyagot,

hogy átjárja a száraz fény és összegyűljön benne,

és villogó sugarakat bocsásson ki. Láttam,

hogyan illik bele tökéletesen a kő ereje

a formába, s ugyanakkor tükrözi

az anyatelér állagát és jellegét

egy már elpusztult sziklatömbről lepattant

kövecske, mely most ferdén nehezedik a tenyerembe,

majd visszadobom egy kőhányásra,

ahol ezer év alatt ha egy métert odébbgurul.

Ma, ahogy visszajöttem, a nyár ezernyi apró tükre

kínozott. Marhacsapásokon menekültem

derékig a földbe süppedve, és ágak alá rejtőztem

megfeketedett bazaltperemeken leszivárgó,

hűvös vizek mellé, hol elért a messzi fény.

Mióta megjelentek a lepkéktől ragacsos utcai lámpák,

veszélyben a sötétségem.