Brooke, Rupert: A halál (The dead in Hungarian)

These hearts were woven of human joys and cares,

Washed marvellously with sorrow, swift to mirth.

The years had given them kindness. Dawn was theirs,

And sunset, and the colours of the earth.

These had seen movement, and heard music; known

Slumber and waking; loved; gone proudly friended;

Felt the quick stir of wonder; sat alone;

Touched flowers and furs and cheeks. All this is ended.

There are waters blown by changing winds to laughter

And lit by the rich skies, all day. And after,

Frost, with a gesture, stays the waves that dance

And wandering loveliness. He leaves a white

Unbroken glory, a gathered radiance,

A width, a shining peace, under the night.

Ez örömre-gyors szíveket a Nap

S az árnyék szőtte, bú lúgozta ki.

Övék volt mind a báj s a virradat,

Az alkonypír s a Föld színfoltjai.

Övék ébrenlét, álom, séta, dal, s

A szerelem s barátság büszke éke;

Csodák villáma; egy-egy kedves arc

Vagy virág selyme… Ennek vége, vége.

Vizeket hajt a szelek nevetése

A gazdag mennyek lángja alatt. És e

Kóbor kellem, e táncos hab megáll:

Suhint a fagy. Körül, az éj alatt

Csak fehér dicsfény, nyalábnyi sugár

És ragyogó, tág békesség marad.