Teasdale, Sara: Falevelek (Leaves in Hungarian)

One by one, like leaves from a tree
All my faiths have forsaken me;
But the stars above my head
Burn in white and delicate red,
And beneath my feet the earth
Brings the sturdy grass to birth.
I who was content to be
But a silken-singing tree,
But a rustle of delight
In the wistful heart of night—
I have lost the leaves that knew
Touch of rain and weight of dew.
Blinded by a leafy crown
I looked neither up nor down—
But the little leaves that die
Have left me room to see the sky;
Now for the first time I know
Stars above and earth below.

Mint fa hullatja levelét,
hagyott el hitem, már nem élt;
de fejem felett csillag ég,
mint piros-fehér nyakék,
s lenn a föld talpam alatt
füvet hoz s vele tavaszt.
Elég volt az, hogy élek,
nem kellett selyem-ének,
s hogy lágy susogás zeng éppen
az éj vágy-szívében –
Elveszítettem tehát
harmatot, levelet, fát.
Korona volt a lepel,
nem néztem se le, se fel –
de levél hull, s ez végre
késztet, hogy nézzek az égre;
S most először, hogy hiszem,
csillag van fenn, s föld itt lenn.