Wilde, Oscar: Hélas! (Helas in Hungarian)

To drift with every passion till my soul

Is a stringed lute on which all winds can play,

Is it for this that I have given away

Mine ancient wisdom, and austere control?

Methinks my life is a twice-written scroll

Scrawled over on some boyish holiday

With idle songs for pipe and virelay,

Which do but mar the secret of the whole.

Surely there was a time I might have trod

The sunlit heights, and from life's dissonance

Struck one clear chord to reach the ears of God:

Is that time dead? lo! with a little rod

I did but touch the honey of romance –

And must I lose a soul's inheritance?

Meghemperegtem minden vágyba lent

s lant lett a lelkem, min a szél zenél.

Ezért veszett el, ami bennem él,

kemény hitem s tudásom is, a szent.

Most életem elfirkált pergament,

amelyre egy ünnepnapon sekély

dalt írt a rímes, könnyű szenvedély

és az egésznek titka tönkrement.

Járhattam volna egykor fénybe, szép

ormon, dalolva téged, tiszta élet,

hogy megbűvöljem az Isten fülét.

Elmúlt e kor? Varázsvesszővel épp

csak érintettem a mesét, a mézet –

és árva lelkem kincse semmivé lett.