Wilde, Oscar: Az örömlány háza (The Harlot's House in Hungarian)

We caught the tread of dancing feet,
We loitered down the moonlit street,
And stopped beneath the harlot's house.
 
Inside, above the din and fray,
We heard the loud musicians play
The "Treues Liebes Herz" of Strauss.
 
Like strange mechanical grotesques,
Making fantastic arabesques,
The shadows raced across the blind.
 
We watched the ghostly dancers spin
To sound of horn and violin,
Like black leaves wheeling in the wind.
 
Like wire-pulled automatons,
Slim silhouetted skeletons
Went sidling through the slow quadrille.
 
They took each other by the hand,
And danced a stately saraband;
Their laughter echoed thin and shrill.
 
Sometimes a clockwork puppet pressed
A phantom lover to her breast,
Sometimes they seemed to try to sing.
 
Sometimes a horrible marionette
Came out, and smoked its cigarette
Upon the steps like a live thing.
 
Then, turning to my love, I said,
"The dead are dancing with the dead,
The dust is whirling with the dust."
 
But she - she heard the violin,
And left my side and entered in:
Love passed into the house of lust.
 
Then suddenly the tune went false,
The dancers wearied of the waltz,
The shadows ceased to wheel and whirl.
 
And down the long and silent street,
The dawn, with silver-sandaled feet,
Crept like a frightened girl.

Táncos lábunk oda szaladt
Az utcán le a hold alatt,
Hol pénzért örömökre lelsz.
 
Hallottuk jól, hogy odabent
Hars zenészek zenéje zeng:
Egy Strauss, a „Treues Liebes Herz.”
 
Mint groteszk járógépezet
Ír le vad arabeszkeket,
Úgy járt redőny mögött sok árny.
 
Láttuk, kísértetraj kering
Hegedű s kürt szava szerint,
Mint avart szél kavarva hány.
 
Mint felhúzott automaták,
Véznán sejlő vázak, suták,
Oldalogtak, ez a quadrille.
 
Majd egymást kézen fogta mind,
Most jött a fennkölt sarabande,
Visszhangzott sikító kacaj.
 
Olykor robotbábszerkezet
Fantomnővel ölelkezett,
Olykor a szájuk dalra állt.
 
Olykor egy szörnymarionett
Ajkán szivart látott szemed,
És mintha élő volna – járt.
 
Szerelmemhez fordultam ott:
„Halottal táncol a halott,
Mi por csak, pörgeti a port.”
 
De ő – ő hallott hegedűt,
Otthagyott s be szinte repült:
A bordély szerelmet rabolt.
 
Egyszer csak jött  a nincstovább,
Elfáradt a valcer s a láb,
Már nem keringett a sok árny.
 
Le a csendes utcasoron
Ezüstcipős hajnal osont,
Mint egy ijedt leány.