Jennings, Elizabeth: Angyali üdvözlet (The Annunciation in Hungarian)

Nothing will ease the pain to come
Though now she sits in ecstasy
And lets it have its way with her.
The angel’s shadow in the room
Is lightly lifted as if he
Had never terrified her there.

The furniture again returns
To its old simple state. She can
Take comfort from the things she knows
Though in her heart new loving burns
Something she never gave to man
Or god before, and this god grows

Most like a man. She wonders how
To pray at all, what thanks to give
And whom to give them to. “Alone
To all men’s eyes I now must go”
She thinks, “And by myself must live
With a strange child that is my own.”

So from her ecstasy she moves
And turns to human things at last
(Announcing angels set aside).
It is a human child she loves
Though a god stirs beneath her breast
And great salvations grip her side.

A rá váró kínt semmi sem
Enyhíti. Bár most kitörő
Sőt földöntúli örömet
Érez. Az angyal könnyeden
Emelkedik, mintha nem ő
Rémítette volna meg.

Lelki békéje visszatér,
És az, amit most megtudott
Sokkal kevésbé bántja őt.
Már szívében új szenvedély
Melyhez hasonlót nem kapott
Még férfi tőle azelőtt

Sem isten. „Pedig isten bennem
Emberként nő. De milyen hálát
Mondjak? Kinek köszönjem én?
Most egy időre el kell mennem:
Elrejtőzöm, hol senki sem lát,
S velem e gyermek, mert enyém.”

A földöntúli örömet
Most fölváltják a földi dolgok
(Bánja is az angyalokat!):
Hisz embergyermeket szeret,
Bár méhe isten-sarjat hordoz...
S nagy üdve csak teher marad.