This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Whittier, John Greenleaf: Barbara Fritchie (Barbara Frietchie in Hungarian)

Portre of Whittier, John Greenleaf

Barbara Frietchie (English)

Up from the meadows rich with corn,
Clear in the cool September morn,
 
The clustered spires of Frederick stand
Green-walled by the hills of Maryland.
 
Round about them orchards sweep,
Apple- and peach-tree fruited deep,
 
Fair as a garden of the Lord
To the eyes of the famished rebel horde,
 
On that pleasant morn of the early fall
When Lee marched over the mountain wall,—
 
Over the mountains winding down,
Horse and foot, into Frederick town.
 
Forty flags with their silver stars,
Forty flags with their crimson bars,
 
Flapped in the morning wind: the sun
Of noon looked down, and saw not one.
 
Up rose old Barbara Frietchie then,
Bowed with her fourscore years and ten;
 
Bravest of all in Frederick town,
She took up the flag the men hauled down;
 
In her attic window the staff she set,
To show that one heart was loyal yet.
 
Up the street came the rebel tread,
Stonewall Jackson riding ahead.
 
Under his slouched hat left and right
He glanced: the old flag met his sight.
 
“Halt!”— the dust-brown ranks stood fast.
“Fire!”— out blazed the rifle-blast.
 
It shivered the window, pane and sash;
It rent the banner with seam and gash.
 
Quick, as it fell, from the broken staff
Dame Barbara snatched the silken scarf;
 
She leaned far out on the window-sill,
And shook it forth with a royal will.
 
“Shoot, if you must, this old gray head,
But spare your country’s flag,” she said.
 
A shade of sadness, a blush of shame,
Over the face of the leader came;
 
The nobler nature within him stirred
To life at that woman’s deed and word:
 
“Who touches a hair of yon gray head
Dies like a dog! March on!” he said.
 
All day long through Frederick street
Sounded the tread of marching feet:
 
All day long that free flag tost
Over the heads of the rebel host.
 
Ever its torn folds rose and fell
On the loyal winds that loved it well;
 
And through the hill-gaps sunset light
Shone over it with a warm good-night.
 
Barbara Frietchie’s work is o’er,
And the Rebel rides on his raids no more.
 
Honor to her! and let a tear
Fall, for her sake, on Stonewall’s bier.
 
Over Barbara Frietchie’s grave
Flag of Freedom and Union, wave!
 
Peace and order and beauty draw
Round thy symbol of light and law;
 
And ever the stars above look down
On thy stars below in Frederick town!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttps://www.poetryfoundation.org

Barbara Fritchie (Hungarian)

A szántók közt, hol már hevert a kéve,
Az őszi reggel átlátszó legébe’,
 
Csillogtak Fredericknek tornyai
S körültük Maryland zöld ormai.
 
A város végén szép gyümölcsös berkek,
Sok alma- és barackkal ékes kertek.
 
Az éhes felkelő-had mint örül!
Hisz itten éden van köröskörül!
 
Ama napnak reggjén, melyen szekerekkel.
Ágyúkkal és gyalog- s lovas-sereggel,
 
Lee hadvezér a hegyen áthaladt,
S megállt a fredericki vár alatt:
 
Még negyven zászló lenge ott a szélben,
Még negyven zászló, csillaggal középen,
 
Még negyven zászló, színezüst a szelők -
A dél nem látta már csak hült helyök.
 
De fölkelt Barbara Fritchie abb’ a nyomba’.
Habár kilencven év súlyától nyomva,
 
S melyet bevontak mind a férfiak,
A lobogót im ő tüzé ki csak.
 
Hogy megmutassa: nem mindenki gyáva,
Kitette büszkén padlás-ablakába.
 
Az ellen hadja most a térre jön,
És Stonewall Jackson nyargal élükön.
 
S kalapja alól hogy a magasba néze,
Azonnal azt a zászlót vette észre.
 
«Állj!» mondá. És mind úgy áll, mint a kő.
«Lőjj!» S nyomba’ megdördűl a levegő.
 
S az ablak nagy-csörögve hull az útra,
Szakad a zászló s eltörik a rúdja.
 
S már-már leesnék a tépett selyem,
De Fritchie Barbara im ott terem;
 
Megkapta két kezével azt a rongyot
S lengetve vakmerőn, csak ennyit mondott:
 
«Ím ősz fejem! Lőjjétek azt le hát,
De tiszteljétek a hon zászlaját!»
 
Stonewall szívében most valami bánat.
Arcán pedig a szégyen pírja támad.
 
Nemes természete fölébredett;
Fölébresztette ez a szó, e tett.
 
«Kezét ki fölemelné arr’ a nőre,
Agyonlövöm, mint egy kutyát! Előre!»
 
S a fredericki csöndes útakat
Egész nap egyre járta a csapat.
 
S egész nap lenge szabadon a zászló,
És nem volt ember, selymét meggyalázó;
 
S a szél vigan körül enyelgte őt.
Redőzve, és simítva a redőt,
 
S a nap is, leszállva nyugovó helyére,
Egy nyájas «jó éjt!» küldött még feléje.
 
És Borbálának dolga téve már,
És fölkelő nem jő elébe már...
 
Dicsőség néki! és egy könny - miatta! -
A sír fölé, mely Stonewallt béfogadta.
 
S hol Fritchie Borbálának dombja van
Szabadság zászlaja, lengj ott vigan!
 
Te fény meg törvény szent jelképezője,
Hints békét s báját rétre és mezőre!
 
S hol Frederickben csillagod ragyog:
Ott álljanak őrt az égi csillagok!
 
 
A déli államok egyik serege, élükön Lee és Jackson vezérekkel elfoglalta az északi államok egyik fontos városát, Fredericksburgot, melynek lakói a győzők közeledtére rögtön bevonták az Egyesült Államok színeit hordó zászlókat, minthogy a déli államok el akartak szakadni az Egyesült Államoktól s így e zászlók gyűlöletesek voltak a győzők szemében. (A fordító jegyzete)



Uploaded byP. T.
Source of the quotationR. A.

minimap