Lampman, Archibald: A vasútállomás (The Railway Station in Hungarian)

The darkness brings no quiet here, the light
No waking: ever on my blinded brain
The flare of lights, the rush, and cry, and strain,
The engines' scream, the hiss and thunder smite:
I see the hurrying crowds, the clasp, the flight,
Faces that touch, eyes that are dim with pain:
I see the hoarse wheels turn, and the great train
Move labouring out into the bourneless night.

So many souls within its dim recesses,
So many bright, so many mournful eyes:
Mine eyes that watch grow fixed with dreams and guesses;
What threads of life, what hidden histories,
What sweet or passionate dreams and dark distresses,
What unknown thoughts, what various agonies!

Az éj nem hoz nyugalmat és a fény
Itt ébredést; a megvakult agyamnak
Oly nyűg a láng, a zaj s hogy úgy rohannak,
Ég zeng, mozdonyfütty, hajsza tör felém;
Ölel, menekszik, fut, elnézem én
A tömeget, a szemek oly borúsak,
Kerék csikordul, s lomhán indul útnak
A nagy vonat, útja végtelen éj.

Oly sok lélek a fülkék mély homályán,
Sok csillogó, oly sok komor szemet
Nézek merőn, mert álom, sejtés szállt rám;
Sors-fonalak, titkos történetek,
Édes, forró álmok sötét kin árján,
Rejtett eszmék, hányféle rémület!