Smith, A. J. M.: Elhagyott vidék (The Lonely Land in Hungarian)

Cedar and jagged fir
uplift sharp barbs
against the gray
and cloud-piled sky;
and in the bay
blown spume and windrift
and thin, bitter spray
snap
at the whirling sky;
and the pine trees
lean one way.

A wild duck calls
to her mate,
and the ragged
and passionate tones
stagger and fall,
and recover,
and stagger and fall,
on these stones -
are lost
in the lapping of water
on smooth, flat stones.

This is a beauty
of dissonance,
this resonance
of stony strand,
this smoky cry
curled over a black pine
like a broken
and wind-battered branch
when the wind
bends the tops of the pines
and curdles the sky
from the north.

This is the beauty
of strength
broken by strength
and still strong.

Cédrus, tüskés fenyő,
mint drót, mered
a szürke ég
súlyos felhőinek;
az öböl felett
szélfútta sós permet,
szélszaggatta hab
csap
örvénylő eget;
és a fenyők
félrehajlanak.

Vadkacsa hívja
a párját;
az érdes,
szenvedélyes
hang remeg,
lehull,
felszáll, remeg
a köveken -
elsimul
a gyűrűző vízen,
a lapos, sima köveken.

Szép,
ahogy elüt,
ahogy egybecseng
a parton a kavics,
a párás sikoly,
fekete fenyőkre gyűrűző;
mint a törött,
széltépte ág,
mikor a szél
zúg át a hajlott fenyők tetején
s megcsomósítja az eget
észak felől.

Szép;
a szépség erejét
erő szaggatja
s nem vesz rajta erőt.