McGuckian, Medbh: A virágok ura (The Flower Master in Hungarian)

Like foxgloves in the school of the grass moon
we come to terms with shade, with the principle
of enfolding space. Our scissors in brocade,
we learn the coolness of straight edges, how
to stroke gently the necks of daffodils
and make them throw their heads back to the sun.

We slip the thready stems of violets, delay
the loveliness of the hibiscus dawn with quiet ovals,
spirals of feverfew like water splashing,
the papery legacies of bluebells. We do
sea-fans with sea-lavender, moon-arrangements
roughly for the festival of moon-viewing.

This black container calls for sloes, sweet
sultan, dainty nipplewort, in honour
of a special guest who, summoned to the
tea ceremony, must stoop to our low doorway,
our fontanelle, the trout's dimpled feet.

Gyűszűvirágként fű hold iskolájában tanulunk
kiegyezni az árnyékkal, a körülölelő
tér elvével. Ollónkkal brokátban szabva
tanuljuk az egyenes élek hűvösét, gyöngéden
simítani a nárciszok nyakát, rávéve
őket, hogy hátravessék fejüket a napra.

Bújtatjuk a viola rostos szárát, késleltetjük
szépségét a hibiszkusz csendes ovális-hajnalának,
a margitvirág spiráljait, melyek akár a fröcskölő víz;
harangvirágok papírszerű hagyatékát. Kötünk
legyezőkorallt tengeri levendulából, kusza
holdcsokrokat a holdnézés ünnepére.

Ez a fekete tartály kökénynek való, pézsma-
virágnak, kecses bojtorjánsalátának, egy kitüntetett
vendég tiszteletére, akit a teaceremóniára
várunk, s aki alacsony ajtónk előtt, a kivezető nyílásnál,
pisztrángjaink fodrozódó lábánál lehajtja majd fejét.