Vere, Sir Aubrey De: Cashel szirtje (The Rock of Cashel in Hungarian)

Royal and saintly Cashel! I would gaze       
Upon the wreck of thy departed powers,    
Not in the dewy light of matin hours,          
Nor the meridian pomp of summer’s blaze, 
But at the close of dim autumnal days,
When the sun’s parting glance, through slanting showers,  
Sheds o’er thy rock-throned battlements and towers          
Such awful gleams as brighten o’er Decay’s
Prophetic cheek. At such a time, methinks, 
There breathes from thy lone courts and voiceless aisles
A melancholy moral; such as sinks   
On the lone traveller’s heart, amid the piles 
Of vast Persepolis on her mountain stand,   
Or Thebes half buried in the desert sand.

Elnézem jámbor, fenséges Cashel
Letűnt hatalmad porló romjait,
Nem, ha méla hajnal harmatcseppje ring,
S nem, ha nyárbéli ragyogás delel,
Hanem ha szürke őszutó neszel,
S a napfény elhasal pergő esőnek cseppjein,
Mik némán ülnek bástyád tornyain,
Vészjósló fényben mint megannyi jel
Prófétaarcokon szokott. S vélem,
Kongó udvarodról s termeidről egykor
Bús tanulság kél majd, amilyen
Magányos utas szivébe hatol,           
Mint talapzaton álló Persepolisé,      
Vagy a Thébát rejtő homoktengeré.