Hyde, Douglas: John O'Mahony siratása (Death Lament of John O'Mahony in Hungarian)

In a foreign land, in a lonesome city,
With few to pity, or know or care,
I sleep each night while my heart is burning,
And wake each morning to a new despair.

Let no one venture to ask my story
Who believes in glory or trusts to fame;
I have within me such demons in keeping
As are better sleeping without a name.

From many a day of blood and horror.
And night of terror and work of dread,
I have rescued naught but my honour only.
And this aged, lonely and whitening head.

Not a single hope have I seen fulfilled
For the blood we spilled when we cast the die;
And the future I painted in brightness and pride
Has the present belied and shall still belie.

In a far-off country, this city dreary,
I languish weary and sad and sore,
Till the flower of youth in gloom o’ershaded
Grew sere and faded for evermore.

Oh my land! from the driven - our old flag furled -
I renounced the world when I went from thee;
My heart still lingers on its native strand,
And American land holds naught for me.

Through a long life contriving, hoping, striving,
Driven and driving, leading and led;
I have rescued naught but my honour only
And this aged, lonely and whitening head.

Idegen földön elhagyatva élek,
Sehol egy lélek, kit ismerek,
Égő szívvel dőlök este ágynak,
S újul a bánat, ha ébredek.

Eddigi sorsom senki ne kérdje,
Aki dicsfényre, hírnévre ad;
Az a sok démon, mely lappang bennem,
Jobb lesz, ha csendben, rejtve marad.

Mert vér és rémület zord idejéből,
E szörnyű éjből, mely sírba temet,
Csak becsületem mentettem ki végül,
S árva, megőszült, vén fejemet.

Bíztunk, reméltünk - vetve a kocka,
Most elorozva régi hitünk,
A büszke jövő, miről hittem: rég vár,
Mint könnyű légvár, semmibe tűnt.

E rideg városban, távoli földön
Bágyadtan töltöm napjaimat,
Árnyékban senyvedt drága virágom,
Szép ifjuságom, s vége szakadt.

Nem lobog zászlónk, hazám, s hogy nem látlak,
Nem kell a világnak kincse-java,
Szívem még vágyja a régi partokat,
Hisz mit is tartogat Amerika!

Űzve, űzetve eltelt hosszú éltem,
Terveztem, reméltem, s mit tehetek?
Csak becsületem mentettem ki végül,
S árva, megőszült, vén fejemet.