Un Autre Monde (English)
The nervous style and faintly reassuring Tone of voice concealed inside the meanings Incompletely grasped and constantly disappearing As the isolated moments burst against each other And subside-these are the aspects left behind Once the sense is over, and the confusion spent. They belong to the naive, perennial attempt to see And shift the focus of experience, fundamentally Revising what it means to feel, yet realizing Merely some minor, disappointing alterations In the fixed scheme of things. I bring to it Nothing but bare need, blind, continual obsession With the private way life passes into nothing And a mind as fragile as a heart. It started out Indifferently but soon became my real way of feeling, Abstract tears, an anger retrospectively revealing Darker interpretations of the fears that filled me to Exploding, ill-defined desires, vague anxieties and Satisfactions that were once so much a part of me I miss them, and I want them back. And yet in time They did come back as wishes, but the kind of wishes Long ago abandoned, left behind like markers on the way To resignation, and then as infinitely fine regrets, And then as aspects of some near, receding world Inert as yesterday, and no longer mine. Uploaded by | Répás Norbert |
Publisher | Harper Perennia |
Source of the quotation | New and Selected Poems |
Bookpage (from–to) | 164-164 |
Publication date | 2003 |
|
|
Egy másik világ (Hungarian)
A hang ideges modora és finoman ringató szólama a hiányosan értelmezett értelmekbe rejtőzik és állandóan köddé válik, ahogy az elválasztott pillanatok egymásba rohannak majd elcsitulnak – ők a kihunyó értelem s az elhasznált zűrzavar hátrahagyott tekintetei. A hiszékeny és örök kísérlethez tartoznak, mely a tapasztalat gócpontját szeretné látni és elmozdítani, alapjaiban felülvizsgálva az érzést, mégis tudatosítva némi apró és kellemetlen változást a dolgok megingathatatlan rendjében. A lemeztelenített ínségen, vak és kitartó megszállottságon túl nem adok hozzá semmit sem a jelentéktelenségbe torkolló magányos élethez és a szívhez hasonló tudat törékenységéhez. Közömbösen indultak, de elvont könnyeim hamarosan igaz érzéssé váltak, félelmeim sötét értelmezései utólag leleplezték haragom és feltöltöttek, mint a robbanó, meghatározhatatlan vágyak, homályos félelmek és a megnyugvások, melyek egykoron átjárták énem. Hiányoznak, visszasírom őket. Kívánságként idővel mégiscsak visszatértek a beletörődés aszfaltján elhagyott útjelzők, melyekről rég lemondtam már, aztán mint végtelenül finom megbánások, majd mint egyfajta közeli, elhalványuló világ lapjai a közömbös tegnap is elidegenedett tőlem.
|