Conkling, Hilda: Öreg híd (The Old Bridge in Hungarian)

The old bridge has a wrinkled face.
He bends his back
For us to go over.
He moans and weeps
But we do not hear.
Sorrow stands in his face
For the heavy weight and worry
Of people passing.
The trees drop their leaves into the water;
The sky nods to him.
The leaves float down like small ships
On the blue surface
Which is the sky.
He is not always sad:
He smiles to see the ships go down
And the little children
Playing on the river banks.

Az öreg hídnak ráncos az arca.
Meghajtja hátát,
hogy átmehessünk rajta.
Nyög es sír,
de mi nem halljuk.
Arcán fekete bánat,
a jövő-menő emberek
súlyától s bánatától.
Leveleiket a fák lehullajtják a vízbe,
az ég leint neki,
s a levelek, mint kis hajók,
sodródnak a kék felszinen:
ez a felszín az ég.
Nem szól semmit:
mosolyog a hajócsák láttán
s a kisgyermekeken,
kik a folyó két partján szaladoznak.