Aiken, Conrad: Nyár (Summer in Hungarian)

Absolute zero: the locust sings:
summer's caught in eternity's rings:
the rock explodes, the planet dies,
we shovel up our verities.

The razor rasps across the face
and in the glass our fleeting race
lit by infinity's lightning wink
under the thunder tries to think.

In this frail gourd the granite pours
the timeless howls like all outdoors
the sensuous moment builds a wall
open as wind, no wall at all:

while still obedient to valves and knobs
the vascular jukebox throbs and sobs
expounding hope propounding yearning
proposing love, but never learning

or only learning at zero's gate
like summer's locust the final hate
formless ice on a formless plain
that was and is and comes again.

Abszolút zéró: sáska zeng:
a nyár öröklétben kereng:
bolygó hull, robban sziklacsúcs,
lapátra tesszük igazunk.

Az arc melyet borotva szánt,
a tükörben látja magát,
amint villámtól kapva pírt,
mennydörgésben gondolkozik.

Por lesz a kő, együtt üvölt
az időtlen s a száműzött,
s s falnak nem mondható falat
emel a hús-vér pillanat:

s míg szelep irányítja, gomb,
az élő wurlitzer dobog
élményről, vágyról szól az ének,
s szerelemről, mit sosem ért meg,

vagy csak a zéró-kapunál,
mint sáska érti meg a nyár
múltán a gyűlölet jegét,
mely volt és van s lesz újra még.