Egan, Desmond: Béke (Peace in Hungarian)

(For Sean MacBride)

just to go for a walk out the road
just that
under the deep trees
which whisper of peace

to break the bread of words
with someone passing
just that
four of us round a pram
and baby fingers asleep

just to join the harmony
the fields the blue everyday hills
the puddles of daylight and

you might hear a pheasant
echo through the woods
or plover may waver by
as the evening poises with a blackbird
on its table of hedge
just that
and here and there a gate
a bungalow's bright window
the smell of woodsmoke of lives

just that

but Sweet Christ that
is more than most of mankind can afford
with the globe still plaited in its own
crown of thorns

too many starving eyes
too many ancient children
squatting among flies
too many stockpiles of fear
too many dog jails too many generals
too many under torture by the impotent
screaming into the air we breathe

too many dreams stuck in money jams
too many mountains of butter selfishness
too many poor drowning in the streets
too many shantytowns on the outskirts of life

too many of us not sure what we want
so that we try to feed a habit for everything
until the ego puppets the militaries
mirror our own warring face

too little peace

(Sean MacBride-nak)

épp csak kisétálni az útra
épp csak
a békét susogó
mély fák alá

megtörni a szavak kenyerét
valaki arrajáróval
épp csak
négyen egy babakocsi körül
szunnyadnak a baba ujjai

épp csak az összhangba olvadni
a földekbe a köznapi kék hegyekbe
a napvilág tócsáiba és

már tán hallani a fácán
visszhangját az erdőn
vagy lile inog tova 
ahogy az este himbál egy rigót
sövény asztalán
épp csak
és kapuk erre meg arra

egy kunyhó ablaka fénylik
élő erdei füstszag

épp csak

de Teremtőm vajon hány embernek
van ilyesmire módja
amikor a földet egyre fojtóbb
töviskoszorú keríti

mennyi az éhségtől sorvadó szem
mennyi az elaggott gyermek
legyek közt guggolva
mennyi a felhalmozott rettegés
mennyi a szörnyű börtön mennyi a tábornok
mennyi impotens-kínozta nyomorult
sikolyát szívjuk be levegőnkkel

mennyi pénzhiányba belefúlt álom
mennyi vajhegye az önzésnek
mennyi az utcán pusztuló szegény
mennyi a nyomornegyed az élet peremén

mennyien nem tudjuk mit is akarunk
így aztán belekapunk ebbe-abba
mígnem az egó bábjai a katonák
a mi hadrakész arcunkat tükrözik

túl kicsi béke