Procter, Adelaide Anne: Irigység (Envy in Hungarian)

He was the first always: Fortune
Shone bright in his face.
I fought for years; with no effort
He conquered the place:
We ran; my feet were all bleeding,
But he won the race.

Spite of his many successes
Men loved him the same;
My one pale ray of good fortune
Met scoffing and blame.
When we erred, they gave him pity,
But me – only shame.

My home was still in the shadow,
His lay in the sun:
I longed in vain: what he asked for
It straightway was done.
Once I staked all my heart’s treasure,
We played–and he won.

Yes; and just now I have seen him,
Cold, smiling, and blest,
Laid in his coffin. God help me!
While he is at rest,
I am cursed still to live:– even
Death loved him the best.

Ő volt az első mindig: élt
Fényes sors kegyén.
Én küzdöttem rég; ő színre
Lépett könnyedén:
Hajszolt lábam vérben úszott,
De ő nyert, nem én.

Sikerei magasában
Szerették csakúgy;
Hozzám egyszer volt jó a sors:
Talált érte gúny.
Hibáztunk: neki részvét járt,
Voltam én a csúf.

Otthonomon örök árnyék,
Az övé napos:
Én csak vágytam: mit ő kívánt,
Meglett hamarost.
Szívem kincsét mind feltettem –
Ő dobott hatost.

Így volt; és épp most láttam őt,
Hűlt arca nevet.
Isten, segíts! Míg ő nyugszik,
Nekem az élet
Átka jut... Még a halál is
Neki kedvezett.