This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

León, Fray Luis de: Visszavonult élet (La vida retirada in Hungarian)

Portre of León, Fray Luis de
Portre of Weöres Sándor

Back to the translator

La vida retirada (Spanish)

¡Qué descansada vida

la del que huye del mundanal ruïdo,

y sigue la escondida

senda, por donde han ido

los pocos sabios que en el mundo han sido;

 

Que no le enturbia el pecho

de los soberbios grandes el estado,

ni del dorado techo

se admira, fabricado

del sabio Moro, en jaspe sustentado!

 

No cura si la fama

canta con voz su nombre pregonera,

ni cura si encarama

la lengua lisonjera

lo que condena la verdad sincera.

 

¿Qué presta a mi contento

si soy del vano dedo señalado;

si, en busca deste viento,

ando desalentado

con ansias vivas, con mortal cuidado?

 

¡Oh monte, oh fuente, oh río,!

¡Oh secreto seguro, deleitoso!

Roto casi el navío,

a vuestro almo reposo

huyo de aqueste mar tempestuoso.

 

Un no rompido sueño,

un día puro, alegre, libre quiero;

no quiero ver el ceño

vanamente severo

de a quien la sangre ensalza o el dinero.

 

Despiértenme las aves

con su cantar sabroso no aprendido;

no los cuidados graves

de que es siempre seguido

el que al ajeno arbitrio está atenido.

 

Vivir quiero conmigo,

gozar quiero del bien que debo al cielo,

a solas, sin testigo,

libre de amor, de celo,

de odio, de esperanzas, de recelo.

 

Del monte en la ladera,

por mi mano plantado tengo un huerto,

que con la primavera

de bella flor cubierto

ya muestra en esperanza el fruto cierto.

 

Y como codiciosa

por ver y acrecentar su hermosura,

desde la cumbre airosa

una fontana pura

hasta llegar corriendo se apresura.

 

Y luego, sosegada,

el paso entre los árboles torciendo,

el suelo de pasada

de verdura vistiendo

y con diversas flores va esparciendo.

 

El aire del huerto orea

y ofrece mil olores al sentido;

los árboles menea

con un manso ruïdo

que del oro y del cetro pone olvido.

 

Téngase su tesoro

los que de un falso leño se confían;

no es mío ver el lloro

de los que desconfían

cuando el cierzo y el ábrego porfían.

 

La combatida antena

cruje, y en ciega noche el claro día

se torna, al cielo suena

confusa vocería,

y la mar enriquecen a porfía.

 

A mí una pobrecilla

mesa de amable paz bien abastada

me basta, y la vajilla,

de fino oro labrada

sea de quien la mar no teme airada.

 

Y mientras miserable-

mente se están los otros abrazando

con sed insacïable

del peligroso mando,

tendido yo a la sombra esté cantando.

 

A la sombra tendido,

de hiedra y lauro eterno coronado,

puesto el atento oído

al son dulce, acordado,

del plectro sabiamente meneado.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.los-poetas.com/f

Visszavonult élet (Hungarian)

Mily boldog annak élte,

ki nem marad meg a világ zajában,

rejtett ösvényt kisérve

a néhány bölcs nyomában,

aki e földön élt s halt hajdanában!

 

Nem kelt zavart szívében

a fensőbbséges nagyok dísze-rangja,

az aranyos tetőt sem

csodálja elragadva,

mit tudós mór emelt és jáspis tartja.

 

Hírnévvel nem törődik,

hogy vajjon zengi-e nevét, kiáltva,

és azzal sem vesződik,

hízelgés ámítása,

mit az igazság elvet, azt megáldja.

 

Életem boldogabb-e,

ha rám mutat a hívság minden ujja,

és hasztalant keresve

folyton futok kifulva,

bennem heves vágy halálos borúja?

 

Hegység! patak futása!

e biztos rejtek ad gyönyörűséget!

Ha majdnem tört a gálya,

jóságos békességed

tenger s vihar ellen nyit menedéket.

 

Megszakítatlan álmot,

egy tiszta, víg, szabad napot remélek;

ne lássam: összeráncolt

homlokkal elítélnek

dibdáb nagyjai pénznek, úri vérnek.

 

Ébresszen a madárdal

tanulatlan, édes, szálló zenével,

ne súlyos gond és száz baj,

amely nyomába lépdel

annak, ki mást követni sose szégyell.

 

Egyedül éljek, abban

a jóban, mi bőven fakad a mennyből,

tanúk nélkül, magamban,

mentesen félelemtől,

gyűlölettől, reménytől, szerelemtől.

 

A hegynek oldalában

kertem van, kezem plántálta, itatta,

a tavasz sugarában

szép virággal borítva

biztos gyümölcs ígéretét mutatja.

 

S mintha sietne folyton,

hogy e szépséget lássa és növelje,

széljárta hegyoromról

tiszta forrás pereg le,

szalad, míg meg nem érkezik a kertbe.

 

S azontul megnyugodva

hömpölyög fák közt, szélesen ömölve,

a földet kanyarogva

felöltözteti zöldbe

s mindenféle színű szirom-özönbe.

 

Szél hűsíti a kertet,

az érzék lakomája ezer illat,

lombot becézve lenget

a susogó fuvallat,

feledteti az aranyat, hatalmat.

 

Legyen azé a kincstár,

aki fogódzik gyönge szalmaszálba:

nem nékem való látvány

csüggedők zokogása,

ha észak s dél szele kezd rombolásba.

 

S a tört árboc recsegve

lehull, és éjjé változik a nappal,

sikoltás száll egekbe

kavargó iszonyattal,

végül mindent a tenger mélye fölfal.

 

A kedves és szegényes

békésen terített asztal a vágyam,

ennyi elég, s a műves

aranytál garmadában

azé legyen, ki nem fél tengerárban.

 

És amíg nyomorultan

mások elperzselődnek, fölhevülve

égő hatalmi szomjban,

melynek muló az üdve,

én csak daloljak árnyban elterülve.

 

Az árnyban elterülve,

borostyánnal, babérral koszorúzva,

figyelmesen fülelve

az édes hangu húrra,

melyet értő kéz hangol mindig-újra.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap