Torres Naharro, Bartalomé de: Propalladia (részlet) (Propalladia (detalle) in Hungarian)
|
Propalladia (detalle) (Spanish)Capítulo III
Como quien no dize nada, me pedís qué cosa es Roma. Por Dios, según es tornada, qu’en penssar tan gran jornada sudor de muerte me toma.
Mas de dos la avrán visto como nos de reposo y de tropel; pero ansí me ayude Dios qae sabréis más d’ella vos viéndola en este papel.
Cortesanos, varones sabios ancianos la difinen, me paresce como en versos castellanos, Roma, que roe sus manos qualquier que en ella envejege.
Lo segundo, es otro nuevo profundo castillo de la malicia; y aun la llaman, como fundo, otros, cabega del mundo, yo cabega de inmundicia.
Quien la vio común tierra la llamo de los otros y de mi; mas mejor la llamo yo, que communis patria no, mas común padrasto sí.
Y es, al menos hinchepobres, vaziallenos, perdición de tiempo y anos, hospital de los agenos, carnicera de los buenos, esclava de los tacaños.
Sus amores roban los días mejores a los varones robustos; es rejalgar de señores, es cueva de peccadores do se amotinan los justos.
Veis sin pena por iglesias, más que arena: ’Hic jacet, hic occultatur’; cada calle, mala y buena, no az pared que no este llena de: Hic excomunicatur’.
Es lugar do se estudia en dessear que muera el tercio y el quarto; una escuela de peccar do quien bive sin matar paresce que haze harto.
Es de son, que en lugar de la razón, es intruso el apetito: mentir es ganar perdón, bien hazer es traición, ya el robar es pan bendito.
Veréis vos cielo y tierra, todos dos, rebolverse cada dia; los diablos somos nos, el oro siempre su Dios la plata Sancta Maria.
Y en verdad qu’es una gran vanidad do nos perdemos a furia, purgatorio de bondad, infierno de caridad, paraíso de luxuria.
Desiguales son sus bienes y sus males, florescidos en discordia, pues los peccados mortales son tenidos principales obras de misericordia.
Es, en fin, nuestra Roma un gran jardin de muchas frutas poblado: son las flores de jazmín blasfemar por un quatrín, renegar por un cornado.
Una esgrima do ningún tiro lastima que lo sientan sus conciencias. Hazen de Dios tal extima que les passan por encima a mil cuentos de indulgencias.
Quien me eatiende verá qu’es Roma, por ende, si no fuere puro necio, una costumbre de allende, un mercado do se vende lo que nunca tuvo precio.
Nunca queda de dar bueltas su gran rueda; mas siempre van, a manojos, a quien suele la moneda, y a los truhanes la seda, y a los buenos los piojos.
Mui de lleno tienen la ciencia por heno y el ingenio por pajar; y otro mal suyo y no ajeno: qu’el hombre quiera ser bueno, no lo tienen de dexar.
Y en plazer quando osasse proceder, yo diría alga secreto: basta que en Roma, a mi ver, no queda mal por hazer, ni bien que venga en efecto.
Y es gran soma para quien trabajo toma de venir a conoscella; dizen que los locos doma: digo yo qu’el bien de Roma es oylla y nunca vella.
Yo he hablado, según he visto y palpado. Yo la culpo a dos partidos; quien otra cosa ha hallado, quando me diere un ganado le daré cien mil perdidos.
Y el provar que no se deve alargar, lo poco se quede en calma: digo que Roma es lugar do para el cuerpo ganar havéis de perder el alma.
Si alegáis que en ella os abilitéis para en corte o fuera d’ella, son maldades que amparáis o con que al mundo siruáis, no bondad maldita aquella.
Tal se canta. Fama tiene que m’espanta; pero consejo’s a vos que busquemos gracia tanta, pues a Roma llaman sancta, que sanctos nos haga Dios.
|
Propalladia (részlet) (Hungarian)Róma (III. fejezet)
Mint kinek e téma semmi, úgy tudaklod, milyen Róma. Úristen! - ha emlékezni kezdek, testemet elönti a kín verejték-folyója.
Biztosan sokan látták mint magam, ahogy nyüzsög vagy pihen - de úgy áldjon meg Uram, abból mi itt írva van, jobban megtudod, milyen!
Főnemes-nép, aggastyánok, okos elmék verse véle van teli, s mind úgy írja róla versét: ha kit ott ér el a vénség, kezét rágja, tördeli.
Azután meg elmondom, hogy mi a lényeg: fellegvára ő a rossznak - mert birtokuk: egyes népek mondják a világ fejének, pedig feje a gonosznak.
Kik ott jártak, nevezik közös tanyának, mely az övék s az enyém. Tőlem jobbat hallanának, merthogy nem közös hazának: mostohának hívom én.
Biz ez itt ő: szegény-tömő, dús-ürítő, hol elvesznek napok, évek, idegeneket segítő, jókat mészárló, ledöntő s kopasztója kapzsi népnek.
Itt a férfi szerelemben elfecsérli ifjúsága dús virágát, itt, ki úr, méreg kivégzi, s ki bűnöző: rejtek védi - fellázad itt az igazság.
Erre-arra látod templomokra írva: „hic facet, hic occultatur" s nincs oly jó vagy ócska utca, s nincsen fal, melyen ne állna egy „hic excommunicatur"!
Oly hely ez, ahol óhaj ébredez a szívben: mást ölni, dúlni, bűnt tanít ez, bűnt fedez - s ki tőrt másra nem hegyez, csömörtől fog itt kimúlni.
Egyre csak fújják, hogy nincs makacsabb s tolakvóbb bűn az evésnél, hogy a hazug búcsut kap, aki jót tesz: mást becsap, s a rablásból szent kenyér kél.
Nézheted ezt a földet és eget, amint felfordul naponta; vagyunk ördög-szerzetek, istenünk arany-veret és a Szűz ezüstbe vonva.
Róma a hívságoknak halmaza, hol a harag szinte szétvet - jók purgatóriuma, jóság pokol-csarnoka, s édene a kéjelgésnek.
Elkeverve burjánzik egymásra benne minden jó és rossz vonása: itt a bűnök ronda szennye az irgalmas, kegyes elme legékesebb alkotása.
Végre hát úgy nézz rá, mint fák hadát termesztő tág-terü parkra, s az virág, ha a galád istent fillérért elád s rézpénzért meg is tagadja.
Harc ez, melyben egyetlenegy lándzsa-hegy sem vág a lelkiismeretbe: csak oly becses itt az isten, hogy bűnbocsánat-mesékben bízva átlépnek felette.
Ki ezt látja, Rómáról azt is belátja: hogyha nem vad őrület csak, vagy egy más föld más szokása, akkor piac, s portékája az, mit mindig ingyen adtak.
Járva-járnak, kerekei meg nem állnak - s kihez szokott, özönölve a pénz most is ahhoz árad, selyem jut csalók hadának, a jót meg tetvek lepik be.
Dugig telve van itt szalmával az elme, az ész szénával dagad - s más hiba is akad benne: aki önként jóra menne, azt engedni nem szabad,
S kik saját hasznukat óhajtanák tetteikben, ím kimondom: nem tehetnek oly fonák rosszat, mi új, s más javát sem lelhetik semmi módon.
Összegezve, aki megismerni menne, azt mondanák az olyannak: irt keres az őrületre! Róma úgy jó, hogyha szembe nem tünik, ha híre van csak.
Így beszéltem, mert így láttam s így itéltem - s gazsággal is vádolom még! Ki Rómában adna nékem akár egy jót is: cserében százezer gonoszt mutatnék,
S érveket, miért nem dicsérheted, míg így eltunyulva tesped. Itt élned csak úgy lehet, ha elveszted lelkedet ahhoz, hogy megnyerd a tested.
Mondhatod, hogy ez öröklött lakod a várfal közt vagy azon túl: a gonoszt takargatod! - s ha ez a szolgálatod, bűnt védelmezel bolondul.
Itt a versem, s bár a híre rémit engem, azt tanácsolom neked, könyörögjünk, hogy az Isten - merthogy Róma szent a hírben - ne teremtsen szenteket.
|